Fejlesztésekről egyeztettek Komáromban

Komárom
Komárom |

Katarína Bruncková, a közlekedési minisztérium államtitkára Keszegh Béla polgármesterrel tárgyalt – közölte a városháza.

A komáromi kikötő sokszor emlegetett átalakítása kapcsán most a műemlékvédelmi szempontokat tekintették át, főleg ami az erődrendszert illeti. Ismét szóba került, hogy az ún. Spiccről eltávolításra kerüljön a töltőállomás, hogy a lakosok újra hozzáférhessenek ehhez a területhez.

A város a járvány hatásait enyhítő támogatások folyósítása kapcsán kérte, hogy az állam ne feledkezzen meg az olyan járulékos szervezetekről sem, mint amilyen a Comorra Servis, amelynek eddig 23 ezer eurós támogatást sikerült kapnia – ugyanakkor további összeget szeretne meríteni a napokban elfogadott 120 milliós keretből.

Ugyancsak téma volt a Dunamente TDM, amelyben Komárom vezető szerepet vállal. A regionális turisztikai szervezet az idei évben is 60 ezer eurós állami támogatást kaphat, amelyből különböző fejlesztéseket finanszírozna a kerékpáros és a vízi turizmus terén.

A törvénymódosításoknak köszönhetően május végéig lehet leadni a kérvényeket a lakásfejlesztési alaphoz. Komárom 14 lakás építésére pályázik, a korábbi őrsújfalui iskola épületét szeretné átépíteni startlakásoknak.

Az állam a közlekedési minisztériumon belül a következő hónapokban közel 200 millió eurót készít elő történelmi épületek felújítására, amelyre Komárom város is szeretne pályázni.

A polgármester az államtitkárnak is elmondta, hogy a megfelelő körülmények biztosítása mellett támogatnák a biztonságos nyitást. A város folyamatosan szervezi a hétvégi tesztelési akalmakat, s azt szeretnék, hogy a friss teszteredmények, esetleg a oltási igazolás lehetőséget biztosítson a szabadabb mozgáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?