Matovič azt állítja, hogy sikeres volt Moszkvában

Igor Matovič

Az orosz fél felmondta a szerződést a Szlovák Köztársasággal, és követeli vissza a már Szlovákiába szállított 200 000 darab Szputnyik V vakcinát. Az oroszok úgy érzik, súlyos kár érte őket azáltal, hogy az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökség egy nem regisztrált laboratóriumra bízta a vakcina vizsgálatát, amelynek az eredményei világszerte negatív hatással voltak a védőoltás reputációjára. Ezt pénteken jelentette ki Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter, aki egy napppal korábbn (április 8.) Moszkvában tárgyalt.

Matovič teljes mértékben megérti az orosz fél csalódottságát.

Hozzátette: Moszkvában sikerült elérnie, hogy - ami a Szputnyikot illeti - Szlovákia előtt továbbra is „nyitva maradjon az ajtó”. „Többet erről egyelőre nem mondhatok” – közölte a miniszter.

Megerősítette, hogy pénteken Budapestre látogat, ahol a magyar miniszterelnökkel és a magyar külügyminiszterrel tárgyal nemcsak a Szputnyik V vakcinával kapcsolatban, hanem a többi COVID-19 elleni védőoltásról is.

Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügy-miniszter felhívta a figyelmet, hogy Szlovákiában továbbra is sokan vannak, akik kizárólag a Szuptnyik V vakcinával oltatnák be magukat. „Kötelességünk biztosítani ezt az oltóanyagot” – szögezte le a miniszter. Hozzátette: a tárca az egészség védelme érdekében csak azokat a védőoltásokat fogja engedélyezni, amelyeket certifikált laboratóriumokban vizsgáltak ki, szabályos jóváhagyási eljárás keretében, vagy pedig jóváhagyta az alkalmazásukat az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Matovič rámutatott azokra a felmérésekre, melyek szerint Szlovákiában 500 000 ember csak az orosz vakcinával hajlandó beoltatni magát a COVID-19 betegség ellen. „Nélkülük nem érjük el a kollektív immunitást” – figyelmeztetett a miniszter. Hozzáfűzte: a „kiváló minőségű” orosz vakcinaszállítmány 40 százalékkal gyorsítaná meg a vakcinázást Szlovákiában. „Sajnos kiderült, hogy az orosz védőoltásnak túl sok magas rangú ellenzője van Szlovákiában, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy megakadályozzák az alkalmazását” – jegyezte meg Matovič, hozzátéve: „ezek az emberek” arra használták fel a Szputnyikot, hogy eltávolítsák Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-minisztert, valamint őt magát is a kormányfői pozícióból.

Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V védőoltást vásárolt. A volt egészségügy-miniszter kivételes engedélyt adott az orosz vakcinára, annak ellenére, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nem hagyta jóvá annak alkalmazását. A Szputnyik V beszerzése feszültséget gerjesztett a koalíción belül, amely a kormány átalakításához vezetett.

Zuzana Baťová, az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) igazgatója korábban kijelentette: a Szputnyik V gyártója nem bocsátotta a hivatal rendelkezésére az oltóanyag értékeléséhez elengedhetetlenül szükséges adatok 80 százalékát. Hozzátette: az adatok hiánya, illetve inkonzisztenciája miatt lehetetlen állást foglalni a kockázat-haszon arányt illetően.

A ŠÚKL a reakciójában kifejtette: az orosz vakcina beszállításáért felelős tisztviselők közül senki sem figyelmeztette az ügynökséget, hogy a Szlovák Tudományos Akadémián (SAV) belüli teszteléssel állítólag megszegik az orosz gyártóval kötött titkos szerződést. Az uniós laboratóriumok hivatalos hálózata az Európai Unióban regisztrált vakcinák minőségét vizsgálja, a Szputnyik V azonban sem Szlovákiában, sem az Európai Unióban nincs regisztrálva, az alkalmazását pedig a regisztrációs eljárást megkerülve engedélyezték, figyelmeztet az ügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?