Kína hadgyakorlatot tart Tajvannál

kína hadsereg

Kína "rutinszerű" hadgyakorlatot tart a saját területének tartott Tajvannál repülőgéphordozó rajával - közölte a kínai haditengerészet kedden.

A tájékoztatás szerint a manőver célja "a nemzeti szuverenitás, biztonság és a fejlesztési érdekek szavatolására vonatkozó képességek fejlesztése". A haditengerészet hozzátette, hogy a jövőben rendszeresen fognak tartani hasonló hadgyakorlatokat.

Az amerikai haditengerészet szintén kedden jelentette be, hogy a Theodore Roosevelt repülőgéphordozó és az őt kísérő hajóraj - az idén már másodszor - hajózott be a Dél-kínai-tengerre vasárnap "rutinműveletek" elvégzése céljából.

A történések a térségbéli feszültség kiéleződését jelzik megfigyelők szerint.

Kína rendszeresen megsérti a tajvani légteret és az utóbbi időben fokozta katonai tevékenységét is a sziget térségében.

A kínai kormányzat diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és gyakran tart hadgyakorlatokat a sziget közvetlen közelében. Az Egyesült Államok a legtöbb országhoz hasonlóan nem rendelkezik hivatalos diplomáciai kapcsolatokkal Tajvannal, ugyanakkor hallgatólagosan garantálja a sziget biztonságát a helyi vezetés legnagyobb fegyverbeszállítójaként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?