Heger: A meghosszabbított veszélyhelyzet a helyzet súlyosságáról tanúskodik

Eduard Heger
Pozsony |

A meghosszabbított veszélyhelyzet kihirdetésével a kormány és a parlament világos üzenetet küld a nyilvánosságnak arról, mennyire súlyos a pillanatnyi helyzet. Ezt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő jelentette ki a parlamentben, miután előterjesztette a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot. Hangsúlyozta: a világjárvány elleni küzdelem nem a politikáról, hanem az emberéletek védelméről szól.

Heger megállapította: ahhoz, hogy a társadalom hajlandó és képes legyen elviselni a szabadságjogok korlátozását, világos üzenetre van szüksége az államtól. „A veszélyhelyzet kihirdetésével, illetve meghosszabbításával a kormány és a parlament azt a fontos üzenetet közvetíti a társadalomnak, hogy a helyzet rendkívül súlyos. A láthatatlan ellenség erős, és a szorításából csak határozott járványellenes óvintézkedések által szabadulhatunk ki” – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy ha már nem lesz szükség a veszélyhelyzetre, nem fogják többé meghosszabbítani azt. Ennek érdekében az igazság- és az egészségügy-minisztérium előkészíti a megfelelő jogszabályokat, a más országban hatályos hasonló törvények mintájára.

A kormányfő rámutatott a kórházak rossz helyzetére. Az ellenzéket is arra kérte, hogy támogassa a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Figyelmeztetett, hogy ha nem hosszabbítanák azt meg, több óvintézkedést is enyhíteni kellene, ami a helyzet romlását eredményezhetné, úgy, ahogy több más országban is történt. „A betegek száma jelentősen növekedni kezdene, az agresszív vírusmutánsok pedig még több életet követelnének” – mutatott rá a kormányfő, hozzáfűzve: a járványellenes küzdelem még tovább húzódna, viszont senki sem akarja tovább terhelni a kórházakat és az egészségügyi dolgozókat. Megemlítette a pandémia gazdasági következményeit is. Az embereket felszólította, hogy továbbra is tartsák be az óvintézkedéseket, és legyenek óvatosak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?