Ókori várhegy rejtőzhet a királyhelmeci Nagy-hegyen

nagy-hegy
Királyhelmec |

A Bodrogköz központi városa felett díszelgő Nagy-hegy tetejét évek óta egy helyi gazda tartja rendben, az év túlnyomó részén ott legelteti a kecskéit. Az állatoknak köszönhetőn eltűnt a gaz, a bokrok. Közelmúltban készült légi felvételek pedig eddig ismeretlen nyomokról árulkodnak. A szakemberek szerint nem kizárt, hogy a dombtető felső rétegében egy ókori várhegy maradványait találták meg.

A terület repülőből történt feltérképezése során nemrégiben olyan jelekre bukkantak a szakemberek, melyek alapján nem kizárt, hogy a Nagy-hegy tetején valamikor az ókorban egy megerősített építmény, egy úgynevezett várhegy állhatott.

„Még semmi sem biztos, de a múlt pénteki bejárás során újabb vizsgálatokat végeztünk, hogy meggyőződjünk arról, pontosan mi látható a légi felvételeken. Mivel jelen pillanatban egyetlen kézzel fogható régészeti leletet sem találtunk, csak a kutatás folytatása során derülhet ki, rejtőzik-e valami konkrét dolog a föld alatt. Úgy véljük, hogy a felvételeken egy több ezer éves építmény körvonala látható, de a pontos betájolásához konkrét régészeti tárgyak megtalálására van szükség. A pénteki bejárást elsősorban azért tartottam fontosnak, hogy a Nagy-hegy tetején tevékenykedő gazda, Dócs Arnold tisztában legyen a fejleményekkel, és ha sor kerülne rá, milyen módon tudnánk együttműködni az esetleges ásatások és egyéb, az archeológiai feltáráshoz szükséges munkálatok soránˮ – közölte lapunkkal Martin Pristáš, a Kassai Műemlékvédelmi Hivatal munkatársa.

Értékmegóvás

A szakember szerint már az is sokat jelentene, ha a noninvazív, lidartechnológiával történő szondázások során beigazolódnának a feltételezések, s ezáltal a dombtető tulajdonosa és a helyi önkormányzat kellőképpen felhívná az emberek figyelmét a hely fontosságára, az itt található értékekre és azok megbecsülésére. A királyhelmeci felvételek egyébként annak az országos projektnek a keretén belül készültek a Nemzeti Erdészeti Központ (NLCSK) közbenjárásával, melyek segítségével a Geodéziai és Kartográfiai Intézet már megkezdte az egész ország feltérképezését. Pristáš szerint a feltérképezés jelenleg mintegy fele van kész, az ország középső és keleti részének legfrissebb, a nyilvánosság számára is megtekinthető, részletes térképpel ellátott adatait a következő egy-két évben tehetik elérhetővé.

„A térkép egy része már az intézet honlapján is elérhető, többek között a gömöri régió, konkrétan a gombaszögi völgy is megtalálható rajta. Bízom benne, hogy a térképre Királyhelmec és környéke is hamarosan felkerül, hogy még tisztább képet és átfogóbb rálátást kaphassunk a szóban forgó területrőlˮ

– mondta a szakember. Mivel a Nagy-hegy lábánál található Csonkaváron már évek óta komoly archeológiai ásatások folynak, a bejáráson Gönczy Bertalan helyi lokálpatrióta is részt vett.

„Én igazából úgy kerültem a képbe, hogy a Műemlékvédelmi Hivatal múlt év nyarán megszólított a hegyről készült felvételek kapcsán. Most volt a második hivatalos bejárás, úgy tűnik, hogy már komolyabban foglalkoznak az üggyel. Ha idővel beigazolódik, hogy a Nagy-hegy tetején is volt egy afféle vár, Királyhelmec számára ez egy óriási hozzáadott érték, egy igazi különlegesség lesz. A Csonkavár helyreállításának turisztikai szempontból mindenképp nagy vonzereje lesz, és ha idővel konkrét leleteket találnak a Nagy-hegyen is, egy részüket szívesen bemutatnánk a Csonkavár egyik termébenˮ – zárta Gönczy Bertalan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?