Videóban búcsúzik Matovič a miniszterelnöki tisztségtől

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič lemondása után elbúcsúzott a miniszterelnöki tisztségtől. Úgy fogalmazott, hogy Szlovákia az ő vezetése idején élte meg a legnehezebb évet a második világháború óta. Azt mondta, meggyőződése, hogy a legrosszabb már mögöttünk van, és ezután csak jobb jöhet – tájékoztatott szerdán a kormányhivatal sajtóosztálya.

Matovič arra kérte a lakosságot, „minden nap éljék át az örömöt és a jót, mert csak így lehetünk túl ezen a nehéz időszakon”. Azt mondta a videóban, az elmúlt időszak nem volt könnyű sem neki, sem az állampolgároknak. Hangsúlyozta, hogy mindvégig egyetlen célja volt, „az élet és az egészség védelme”.

Kedden Zuzana Čaputová köztársasági elnök elfogadta Igor Matovič miniszterelnök és ezzel az egész kormánykabinet lemondását, és kormányalakítási megbízást adott Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszternek. Az új kormányt, melyben Matovič és Heger helyet cserél, április 1-jén, csütörtökön nevezi ki.

A kormányválság a Szputynik V. vakcina megvásárlása után éleződött ki, a koalícióban már régóta feszültség volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?