Kicsoda az új egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský?

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Vladimír Lengvarský dandártábornok az után kerülhet az egészségügyi minisztérium élére, hogy Marek Krajčí (OĽaNO) távozni kényszerült a miniszteri tisztségből.

Lengvarský 1969-ben született, a Hradec Králové-i Katonai Orvosi Akadémián szerzett orvosi oklevelet 1993-ban. 2008-ban egészségügyi menedzsment diplomáját is megvédte. A karrierje során a NATO egészségügyért felelős bizottságának is a tagja volt. Két külföldi kiküldetésen vett részt, az UNDOF békefenntartó missziójának keretében a Golán-fennsíkon és Irakban is szolgált. 2006-tól a szlovákiai fegyveres erők főorvosa, 2008-tól a katonai egészségügy parancsnoka. 2018-ban a Pellegrini-kormány ezredesi rangból tábornokká léptette elő. 2020 januárjában Zuzana Čaputová köztársasági elnök pedig dandártábornoki rangba emelte.

Lengvarský tavaly nyáron Jaroslav Naď (OĽaNO) jelöltjeként a rózsahegyi Központi Katonai Kórház vezetését vette át. Az intézmény élén az SNS jelöltjét, Peter Vaněket váltotta. Naď azzal indokolta a személycserét, hogy Vaněk jelentősen túlárazott takarítási szolgáltatásokat rendelt meg egy SNS-közeli cégtől. Lengvarský az igazgatói kinevezése után köszönetet mondott Milan Fiľónak, egy kétes hírű nagyvállalkozónak, aki 600 ezer euróval támogatta a kórházat. Azt követően, hogy átvette az intézmény irányítását, a Dôvera biztosító által készített felmérésben a rózsahegyi lett az ország legjobb egyetemi kórháza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?