Alkotmánybíróság: összhangban van az alkotmánnyal a veszélyhelyzet meghosszabbítása

alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság szerdai döntése alapján a kormány által elrendelt veszélyhelyzet további 40 nappal történő meghosszabbításáról szóló határozat és a március 17-én meghozott intézkedések összhangban vannak az ország alkotmányával és az állambiztonságról szóló alkotmányos törvénnyel. Ivan Fiačan, az Alkotmánybíróság elnöke megerősítette, hogy a bírósági ítélet meghozatalával a jogi helyzet nem változik.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló kormányhatározatot az ellenzéki Smer-SD támadta meg az Alkotmánybíróságon, valamint a rendelkezés egyes részleteit Maroš Žilinka főügyész is kifogásolta. Az Alkotmánybíróságnak a javaslat kézhezvételétől számított tíz napon belül, azaz április 1-jéig, csütörtökig döntenie kellett az ügyben. A múlt héten az Alkotmánybíróság egy eljárás alá vonta a két beadványt, majd megtárgyalásra alkalmasnak minősítette és befogadta.

Az Alkotmánybíróság indoklása szerint az egész ország területén járványveszély van, ami veszélyezteti az emberek életét és egészségét. „Az Alkotmánybíróság azon az állásponton van, hogy a kormány részéről megalapozott volt a határozat elfogadása, és megvolt ehhez az állambiztonságról szóló alkotmányos törvényből következő jogalapja is" - mondta Martin Vernarský bíró.

Az Alkotmánybíróság a főügyész beadványával kapcsolatban is megerősítette, hogy az intézkedések összhangban vannak az alkotmánnyal. A főügyész az ellen emelt kifogást, hogy országosan kötelező legyen az antigéntesztelés, illetve hogy tilos üdülési céllal külföldre utazni. „Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alapvető jogok és szabadságjogok korlátozásának veszélyhelyzetben egyetlen kritériuma, hogy az intézkedések összhangban vannak-e a fenyegetettség súlyosságával, és a bevezetett korlátozások megfelelnek-e ennek a kritériumnak - mondta Vernarský. Szerinte a korlátozások az állambiztonságról szóló törvény értelmében megalapozottak. „A tesztelés a feltétele a kijárási korlátozás alóli kivételek bevezetésének, amivel teljesülnek az alkotmányos törvény által megfogalmazott kritériumok" - tette hozzá a bíró.

Az Alkotmánybíróság elnöke kijelentette, hogy az állambiztonságról szóló törvény értelmében a világjárvány kapcsán az emberek életének és egészségének védelme a veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításának fő oka. „Ez az az alapvető alkotmányos érték, amelyből az Alkotmánybíróság kiindul" - hangsúlyozta Fiačan. Emlékeztetett, hogy a kormány kötelessége folyamatosan értékelni a helyzetet, a veszélyhelyzet hatályát és időtartamát, valamint a bevezetett intézkedéseket.

Jana Laššáková, Miroslav Duriš és Peter Straka alkotmánybíró is eltérő szempontok alapján véleményezte az indoklást. „A kollégák indokolatlannak tartják a megtámadott határozatot, és szerintük nem is volt megfelelően kommunikálva, ami véleményük szerint alkotmányos probléma, különösen ami a veszélyhelyzet kiterjesztését és időtartamát illeti" - tette hozzá Fiačan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?