A hét műtárgya: az új szuperhős

fff

A világsajtó keveset foglalkozik képzőművészettel, mostanában pedig szinte csak a bezárt galériák veszteségeit számolgatják a szakírók, vagy online kiállításokat elemeznek. Ebbe a légüres térbe robbant be a hír, hogy Banksy árverési rekordot döntött egy tavalyi képével, amely szuperhősként ábrázol egy ápolónőt. 

Az 1x1 méteres alkotás címe Game Changer, ami szó szerinti fordításban „játékváltás” . A képen egy kisfiú térdel és szuperhős-figurákkal játszik, de miközben Batman és Superman már a szemeteskosárba került, a gyerek kezében egy ápolónőbaba van. Az angolban a game changer kifejezés olyan innovációt, változást is jelent, amely pozitív hatással lehet a dolgok (a játék) kimenetelére. A cím tehát telitalálat: új szuperhőst avatunk, és bizakodva tekintünk a jövőbe. 
Tavaly májusban, a koronavírus-járvány első hulláma alatt „találták” a southamptoni General Hospital sürgősségi osztályának falán ezt a képet. Volt mellette egy üzenet is, amelyben Banksy köszönetet mondott a kórház dolgozóinak, és reményét fejezte ki, hogy a kép egy kicsit feldobja a helyet, ahová került.

Az utcai gerillafestészet fenegyereke ritkán fest vászonra, és ez a fajta kidolgozottság, aprólékos, már-már iskolás alaposság sem jellemző rá. Művei szinte mindig házfalakon bukkannak fel, és bármely elhagyatott környéket képesek frekventált turistacélponttá tenni. Az alkotóról pedig immár negyed százada csupán annyit tudni, hogy egy fehér, brit férfi, aki vélhetően Bristolból származik, és sikeresen bujkál a világ elől, melyet hol dühödten és kíméletlenül, hol pedig szellemesen csúfolódva dekorál. 
Már tavaly sejteni lehetett, hogy a Game Changert előbb-utóbb árverésre bocsátják, hiszen a művész is erre biztatta a kórházat. Ő 3 millió fontos vételárral lett volna elégedett, a hivatalos értékelők 2,5–3,5 millióra taksálták a képet. Nem lett igazuk: a Christie’s londoni központjában múlt kedden 14,4 millió font leütési árat ért el, a végösszeg pedig jutalékkal, adóval együtt 16,758 millió font lett, ami rekordnak számít Banksy esetében. 

A titokzatos utcaművész eddigi legdrágábban elkelt alkotása egy négy méter széles olajfestmény, a Devolved Parliament (Visszafejlődött parlament), amely csimpánzokként ábrázolja a brit parlament alsóházának képviselőit. Mielőtt valaki 10 millió fontot adott érte a Sotheby’s árverésén, kiállították a bristoli múzeumban, ahol egy év alatt 300 ezer látogatót vonzott, így a kiállítás 2009-ben bekerült a világ tíz leglátogatottabb tárlata közé. 

Banksynél a könnyen értelmezhetőség nem megy a minőség rovására, a gyorsan dekódolható mondanivaló pedig mindig fontos. Ezért alkotásai utat találnak az átlagemberek szívéhez, közelebb viszik hozzájuk a művészetet, miközben a szakmabeliek is elismerően bólogatnak. (A nagy aukciós házak úgyszintén, de egészen más okból.) És mindenkinek el kell gondolkodnia egy-egy aktuális társadalmi kérdésről vagy jelenségről. Ilyen egy valóban hatékony aktivista, aki vizuális ötleteit és kézügyességét használja üzeneteinek célba juttatására, miközben senki sem tudja róla, kicsoda valójában – azaz igazi népi hős vagy urbánus betyár, akinek mindenki szurkol, talán még a nyomozók is.

De nézzük, mitől működik ez a rekorder kép. Egyértelmű, hogy a kisfiú megunta eddigi szuperhős-figuráit, hiszen azok kicsavart végtagokkal sunnyognak a papírkosárban. Az új figura úgy repül, mint Superman – egyik kezét előre nyújtva. A köpenye is pont úgy lebeg. A kötényén elöl látható vörös kereszt, az egészségügy jele, amely a kép egyetlen színes motívumaként vonzza a tekintetet, ez esetben ugyanúgy funkcionál, mint a szuperhősöket identifikáló betűk vagy jelek. Az ápoló-egyenruha pedig a világot megmenteni kész képregényhősök uniformisaival válik egyenértékűvé, vagyis egy eddig egész mást jelentő öltözet új értelmezést kap. Ne feledjük, hogy egy játékfiguráról van szó, azaz Banksy, miközben lerója tiszteletét az ápolónők előtt, a mindenben üzletet szimatoló játékiparnak is odapörköl. 

Az pedig, hogy a kép egy ismeretlen licitáló számára több mint 16 ezer fontot ért, szintén jelképes. Mint ahogy az is, hogy az aukciós ház szépen zsebre tette a közvetítésért járó tetemes összeget, eszükbe sem jutott, hogy ők is részt vegyenek a jótékonykodásban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?