Öt DAC-játékossal a soraiban nyert az STK

somorjai focisták
Somorja |

Az STK Somorja 112 nap után visszatért a Pomléba, és a II. fociliga 22. fordulójában 5:0-ra lelépte a bártfaiakat.

A somorjai focipályára egy új molinó került. A két partnerklub, az STK és a DAC címere között a ,,Mi egy vérből valók vagyunk” szlogen olvasható. Ez az idézet vasárnap tökéletesen igaznak bizonyult.

Tegnap a maximális lehetséges, összesen öt DAC-játékos (Száraz, Sommer, Njie, Andzouana, Taiwo) lépett pályára somorjai mezben. A lelátón helyet foglaló teljes dunaszerdahelyi szakmai stáb előtt nagyon jól teljesítettek, főleg Taivo remekelt, aki gólján kívül átadásaival is kitűnt. ,,Azok, akik a DAC-tól érkeznek, mindig meg kellene hogy mutassák a tudásukat, hogy tudjanak pluszt hozzátenni a játékunkhoz. Ma ez megvolt. Így kellene ennek mindig működnie” – jegyezte meg lapunknak Balla Béla, az STK pályaedzője.

Óriási volt az igyekezet a somorjaiak részéről. Mindenki tudatosította, a remek felkészülés után tavasszal nem volt sikeres a csapat, az első öt körben csak az utolsó poprádiakat győzték le. Szokás szerint a bártfaiak nem mentek a szomszédba egy kis keménységért, így az első percekben csontzene hallatszott a pályáról. A hazaiak fél óra után Stašík fejes góljával megszerezték a vezetést, a szünet előtt pedig még Njie juttatta a labdát a hálóba. ,,Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Mindig hangsúlyozzuk, ilyenkor ki kell használni a rögzített helyzeteket. Örülök, hogy előbb szöglet, majd szabadrúgás után találtunk be” – mondta Balla.

A fordulás után egyre aktívabbak lettek a vendégek, de komoly helyzetet nem dolgoztak ki. A hazaiak fokozatosan rátettek egy lapáttal, és az egyik támadást vezették a másik után. Čikoš-Pavličko kapus nagyon sokáig állta a sarat, de Andzouana remek elfutása és hálószaggató gólja után a 65. percben eldőlt a találkozó – 3:0. A somorjaiak sorra vezették a gyors akciókat, és megérdemelten szerezték még további két gólt (5:0). Mindkét találat remek akció után esett. 

,,Végre úgy alakult minden, ahogy szerettük volna. Visszatértünk a Pomléba, egy új idény kezdődött számunkra. Főleg szünet után magasabb tempóban játszottunk, formás támadásokat vezettünk. És rúgtuk a gólokat. Ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Olyan teljesítményt mutattunk, amire lehet építeni. Legközelebb a tőketerebesiek ellen ismét egy hatpontos meccset fogunk vívni” – tette hozzá Balla Béla.

Duducz Tibor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?