Hogyan kerülhetjük el a kórházi fertőzést?

Fertőzés

Egyre nagyobb egészségi gondot jelent, hogy az antibiotikumok hovatovább nem hatnak a baktériumokra. A brit Jim O’Neilla közgazdász szerint 2050-ben az emberek gyakrabban fognak meghalni a baktériumok rezisztenciája miatt, mint rákban. Évente 700 000 ember hal meg a baktériumok rezisztenciája miatt, ám 2050-ben ez a szám már 10 millió lesz.

Joggal merül fel a kérdés: akkor hogyan győzzük le a kórházi vagy nozokomiális fertőzéseket, amelyeket leggyakrabban baktériumok okoznak mégpedig a kórházi tartózkodás idején?

A nozokomiális fertőzések a betegségek olyan csoportját alkotják, amelyek a kórházi vagy egészségügyi intézményben való tartózkodás alatt vagy az abból való távozás után jelentkezik azoknál, akik nem a fertőzés miatt kerültek kórházba. A kritériumok alapján legalább 48 órának, de legfeljebb 30 napnak kell eltelnie a fertőzés jelentkezése után, hogy azt kórházinak lehessen nevezni.


A nozokomiális fertőzések és a „normális” fertőzések között különbség van, mégpedig elsősorban a kórokozókban, a terjedés mechanizmusában és természetesen abban is, hogy a kórházba kerülők (elsősorban az egészségügyi állapotuk miatt) jobban ki vannak téve a fertőzéseknek. Az azonban tévhit, hogy a higiéniás körülmények nagyban befolyásolják a nozokomiális fertőzéseket: az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak egyik jelentéséből kiderült, hogy a fejlett és a fejlődő országok egészségügyi intézményeiben egyaránt megjelenhetnek ezek a fertőzések.

Érdekes

Mégis mit tehetünk?

O Alaposan mossunk, a kórházban fertőtlenítsük a kezet.

O Tanítsuk meg a gyerekeket a helyes kézmosásra.

O Figyelmeztessünk másokat, ha nem mosnak kezet.

O Ha köhögünk, tegyük a kezünket a szánk elé.

O Ha betegek vagyunk, maradjunk otthon.

o Higiénikusan bánjunk az élelmiszerekkel.

O Kérdezzük meg az orvost, hogy valóban szükséges-e az antibiotikum.

O Ne kérjünk az orvostól antibiotikumot.

O Rendszeresen oltassuk be magunkat.

O Az orvos utasításai szerint szedjük az antibiotikumot.

 

A Slovenský pacient társulás új portált indított az antibiotikumok ésszerű használatáról, ahol nemcsak a laikus, hanem a szakmai közvéleményt is rendszeresen tájékoztatni fogja az antibiotikumokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

Ez a fertőzés azért veszélyes, mert megnehezíti az alapbetegség kezelését, meghosszabbítja a kórházi kezelést, s ezzel növeli a kezelési kiadásokat. Előfordulása az adott egészségügyi intézmény minőségének egyik fokmérője.

A Közegészségügyi Hivatal 2016-ban 10 091 nozokomiális fertőzésről tudott, ami a szakemberek szerint túl alacsony szám, s így nem felel meg a valóságnak. Ha sikeresen fel akarjuk venni a harcot a fertőzésekkel, először azt kell pontosan tudni, hogy hol, hány és milyen fertőzés történt a szlovákiai kórházakban.

A szlovákiai helyzet már csak azért sem jó, mert a kórházi fertőzés hivatalos bejelentése adminisztráció szempontjából nagyon igényes, s bár törvény kötelezi a kórházakat erre, ám a gyakorlatban csaknem lehetetlen.

„A helyzetet az úgynevezett nemzeti ATB akcióterv tudná megváltoztatni – mondta Dr. Pavol Jarčuška, a fertőzésellenes kezeléssel és antibiotikumokkal kapcsolatos politika bizottságának elnöke. „Azzal számolunk, hogy az információs és kommunikációs technológiák bevezetésével a folyamat leegyszerűsödik és nem kell ismételten ugyanazokat az adatokat több nyomtatványra és rendszerbe írni” - tette hozzá.

„Az egészségügyi minisztérium klinikai diagnosztikai és terapeutikai eljárásokat, valamint a fertőző betegségek ellenőrzésének nemzeti tervét készíti elő, ami az egészségügyben dolgozók számára fontos eligazítás lesz, mert konkrét ajánlásokat és megoldási javaslatokat fog tartalmazni” - mondta dr. Jozef Šuvada, a minisztérium munkatársa.

A baktériumok rezisztenciája elleni küzdelemben már a gyógyszergyárakra sem lehet hagyatkozni, ugyanis 2000 óta egyetlen egy új antibiotikumot sem fejlesztettek ki. Ma már nem érdekes számukra, hogy új antibiotikumot fejlesszenek ki, ugyanis a baktériumok gyorsan ellenállókká válnak.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?