A Za ľudí az OĽANO-val tárgyalt, a négyes koalíciót preferálják

Veronika Remišová

A Za ľudí párt elutasítja az SaS "árulózását". Ezt Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes és a Za ľudí elnöke jelentette ki a frakció csütörtöki ülése után.

A párt tagjai csütörtökön az OĽANO képviselőivel is találkoztak. Mindkét tömörülés a négyes koalícióról akar tárgyalni, a hármas koalíció lehetőségéről nem beszéltek. A Za ľudí hétfőig (március 29.) megoldást akar találni a kialakult helyzetre. Ha ez nem történik meg, Remišová szerint nincs értelme a széteső kormányban maradni. Hozzátette: az SaS becsapta az ajtót, ennek ellenére Richard Sulík pártelnököt továbbra is várják a tárgyalóasztalhoz. Úgy véli, mindegyik félnek engednie kell. „Le kell ülni, és békésen megegyezni” – hangsúlyozta.

„Szlovákia sorsa nem állhat vagy bukhat két férfi személyes konfliktusán” – véli Remišová. Jana Žitňanská frakcióelnök elmondása szerint a Za ľudí frakciója egységes, a négyes koalícióról akarnak tárgyalni.

Remišová szerint Sulík sem feltételezheti, hogy Igor Matovič (OĽANO) kormányfő azelőtt nyújtja be a lemondását, hogy előtte mindent elrendeznek, hiszen így káosznak tenné ki az országot. „Normális, hogy a koalíciós partnerek először megállapodnak, a miniszterelnök ezután benyújtja a lemondását, aztán pedig az utódja elfoglalja a helyét” – fejtette ki.

„Ha az SaS és Sulík úr kijelentik, hogy nem ülünk le a tárgyalóasztalhoz, fütyülünk rátok, ha ezt nyíltan kimondják, akkor mi is ehhez tartjuk magunkat” – közölte Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke. Egyben kilátásba helyezte, hogy ha hétfőig nem oldódik meg a helyzet, lemond a parlamentben betöltött alelnöki tisztségéről.

Sulík csütörtökön bejelentette, hogy az SaS felfüggeszti a működését a koalícióban mindaddig, amíg Matovič be nem nyújtja a lemondását. A koalíciós tárgyalásokat azzal akarják folytatni, akit Zuzana Čaputová államfő megbíz az új kormány felállításával. Az SaS a négyes koalíció és a koalíciós szerződés megőrzésében érdekelt. A Za ľudí nélküli hármas koalíciót kizárta. „Ilyen árulást az SaS soha nem követne el” – fogalmazott Sulík. Hozzáfűzte: a kormány még nem bukott meg, a partnerek folytathatják az SaS nélkül is, ha lesz elég mandátumuk. Hangsúlyozta, hogy először a Za ľudí elnöksége vetette fel a kormányból való kilépés témáját, az SaS pedig a pártjukat fogta, részben kollegialitásból, részben a kormányon belüli problémák miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?