Az SaS felfüggeszti a működését a koalícióban, amíg Matovič le nem mond

Richard Sulík

Az SaS felfüggeszti a működését a koalícióban mindaddig, amíg Igor Matovič (OĽANO) kormányfő be nem nyújtja a lemondását. Ezt Richard Sulík, az SaS elnöke jelentette be csütörtökön, miután Zuzana Čaputová államfő elfogadta Branislav Gröhling és Ivan Korčok miniszterek lemondását. Az SaS csak azután hajlandó tovább tárgyalni, hogy a kormányfő lemondott. A koalíciós tárgyalásokat azzal akarják folytatni, akit az államfő megbíz az új kormány összeállításával. Az SaS a négyes koalíció és a koalíciós szerződés megőrzésében érdekelt.

„A mai nappal felfüggesztjük a koalíción belüli működésünket mindaddig, amíg Igor Matovič be nem nyújtja a lemondását, ahogy korábban megígérte. Megjegyzem, hogy a kormányfő lemondását nem csupán az SaS, hanem a Za ľudí, valamint az elnök asszony is követeli, ami rendkívül ritka, ha nem precedens nélküli eset” – hangsúlyozta Sulík, aki elképzelhetőnek tartja az SaS nélküli hármas koalíciót, de a Za ľudí nélkülit kizárta. „Ilyen árulást az SaS soha nem követne el” – fűzte hozzá.

Sulík elismételte: a kormány még nem bukott meg, a partnerek folytathatják a SaS nélkül is, ha lesz elég mandátumuk. Hangsúlyozta, hogy először a Za ľudí elnöksége vetette fel a kormányból való kilépés témáját, az SaS pedig a pártjukat fogta, látva a kormányon belüli problémákat.

 

Az SaS elnöke elutasítja, hogy Matovič a korrupció elleni harcért felelős miniszterelnök-helyettesként működjön tovább. Hatalmi arroganciának tartja egy teljesen új pozíció létrehozását „csak azért, mert valakit el kell takarítani”. Rámutatott, mennyi költséggel járna ez, az OĽANO ráadásul az új pozícióval többségbe kerülne a kormányon belül, így akár egyedül is dönthetne a fontos kérdésekben.

Ha Matovič nem hajlandó kilépni a kormányból, az SaS Sulík szerint abba is belemenne, hogy egy már meglévő, az OĽANO-hoz tartozó kormánypozíciót foglaljon el. Abban az esetben, ha Matovič a kormány tagja marad, Sulík is vissza akar térni.

„Ha valaki úgy dönt, hogy lemond a miniszterelnöki posztról, illendő a kormányból is távoznia, ahogy Robert Fico is tette. Ő értette ezt az összefüggést, Igor Matovič szemmel láthatóan nem érti” – fűzte hozzá Sulík.

Az SaS elnöke megismételte, hogy Matovič nem rendelkezik sem a megfelelő személyes tulajdonságokkal, sem azokkal a vezetői és kommunikációs készségekkel, amelyeket a kormányfői poszt megkövetel. Ezzel összefüggésben rámutatott a koronavírus-világjárvány következményeire.

„Igor Matovič a méltóságteljes kormányzás helyett saját magával foglalkozik. (…) Aminek most a tanúi vagyunk, az nem más, mint Matovič harca a hatalomért” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?