Blinken: az Egyesült Államok első számú partnerként tekint az Európai Unióra

Antony Blinken

Mivel az Egyesült Államok első számú partnereként tekint az Európai Unióra, Antony Blinken európai látogatásának egyik célja, hogy Washington megújítsa szövetségeseivel és partnereivel ápolt kapcsolatait – ezt maga az amerikai külügyminiszter jelentette ki szerdán Brüsszelben, az Európai Bizottság épületében, ahol Ursula von der Leyennel, az uniós végrehajtó testület elnökével találkozott.

Blinken – aki a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását követően látogatott el az uniós testülethez – érkezésekor elmondta, a számos közös kihívásról, köztük a klímaváltozásról, Kínáról és Oroszországról tervezett megbeszélés témái között kiemelten fontos a koronavírus-járvány utáni erős és méltányos gazdasági helyreállítás lehetőségeinek áttekintése az Európai Unióval.

Beszélt arról is, hogy a demokrácia kihívásokkal néz szembe mindenütt a világban, és e tekintetben az Egyesült Államok és az Európai Unió kiállnak közös értékeik védelmében. Elmondta, vita folyik arról, hogy a demokrácia vagy a tekintélyelvűség kínál jobb megoldásokat a jövőt illetően.

„Rajtunk múlik, hogy összefogjunk és megmutassuk a világnak, hogy a demokrácia mi mindent képes számunkra és egymásnak biztosítani” – fogalmazott Blinken.

Ursula von der Legyen köszöntőjében kiemelte: az Egyesült Államok fontos és értékes partnere az Európai Uniónak, ezért az unió közös menetrend kialakítását javasolja Washingtonnal a felek előtt álló kihívások megoldására, valamint a közös lehetőségek kiaknázására.

Elmondta, megbeszélésük középpontjában a koronavírus-járvány kezelése áll, illetve a járvány gazdaságra és  társadalomra gyakorolt hatásainak áttekintése is szerepel. A felek meg kívánják erősíteni az oltóanyag-ellátás biztosítását, illetve az oltóanyagok kifejlesztésének, gyártásának és a szállításának finanszírozási lehetőségeit.

„Egyesítenünk kell erőinket a pandémia legyőzésére” – fogalmazott.

Mint emlékeztetett, az Európai Unió és az Egyesült Államok március elején megállapodott, hogy átmeneti, négy hónapos időtartamra felfüggesztik az európai Airbus és az amerikai Boeing repülőgépgyártóknak nyújtott, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által tiltottnak minősített állami támogatások miatt egymás exportjára kivetett valamennyi büntetővámot. Kifejtette: a feleknek még számos megoldásra váró területen kell előrelépést elérniük, hogy zökkenőmentes kereskedelmi és gazdasági együttműködés jöjjön létre köztük a közös lehetőségek kihasználása érdekében.

Kiemelte továbbá, várakozással tekint a kulcsfontosságú nemzetközi és biztonsági kérdésekről folytatott megbeszélések elé, amelyek között a Kínával, Oroszországgal, valamint a Törökországgal ápolt kapcsolatok mellett az uniós déli szomszédság és a Nyugat-Balkán is szerepel.

Mivel az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak közös aggodalmaik vannak, szoros együttműködésre van szükségük azok hatékony megoldásához – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?