MKP: Megnöveljük a megyei út biztonságát Párkány és Nána között

v

Lakossági bejelentés alapján a minap közlekedésbiztonsági ellenőrzési napot tartottunk az állami hivatalok bevonásával a Párkányi Vasútállomás és Nána közötti, III/5109 sz. megyei úton. Az utóbbi időben számos baleset történt az útszakaszon, mégpedig a vasúti aluljáró környékén, az éles dupla kanyarban. A mellékelt fotón jól láthatók a balesetek nyomai.

A járási rendőrparancsnokság közlekedésrendészetének dolgozói, az Érsekújvári Járási Hivatal közlekedési főosztályának vezetője, valamint a Nyitra megyei tulajdonban levő útszakasz kezelője, a Regionális Útkarbantartó Részvénytársaság vezetőinek jelenlétében állapítottuk meg, hogy a jelzett, balesetveszélyes útszakaszon biztonsági elemekkel kell a közutat mihamarabb ellátni. Megyei képviselőként az engedélyeztetési és a telepítési folyamat felgyorsítását kértem az illetékesektől.

Az útszakasz mintegy másfél éve, 2019. őszén lett teljes hosszában új burkolattal ellátva. Az ellenőrzési napon továbbá kiderült, hogy az út Nána beltelkében levő egyik szakaszán, ahol az aszfaltozás folyamán vékony peremréteg képződött, komoly statikai hibák keletkeztek. A mellékelt fotók második felében jól látható, hogy a vékony aszfaltréteget alulról bontotta meg a szilárd zöld növényzet. Mivel a 2019. őszén elvégzett munkálatokra a garancia még érvényes, kezdeményezni fogom, hogy a Nyitra Megyei Hivatal késlekedés nélkül reklamálja meg a kivitelezett munka minőségét és érje el, hogy a kivitelező a hibákat orvosolja. Közös érdekünk, hogy a mintegy 50 év elteltével, teljes hosszában felújított útszakasz idejekorán ne rongálódjon meg.

Hasonlóan a nánai esethez, arra kérjük a lakosságot, gépkocsivezetőket, polgármestereket ahol hasonló hibákat észlelnek az utóbbi 5 év folyamán felújított megyei (II. III. osztályú) utakon, útszakaszokon jelezzék nekünk, a megyei képviselőknek. A kivitelező a Nyitra megyével megkötött szerződése alapján, a kivitelezéstől számított 5 évig köteles a garanciális útjavítást elvégezni.


 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?