Kollár: Az OĽANO és az SaS dönt a posztokról

Boris Kollár

A posztok elosztásáról és a koalíciós szerződés esetleges megváltoztatásáról az OĽANO és az SaS dönt – mondta a koalíciós válság kapcsán a TASR-hírügynökségnek Boris Kollár, a parlament elnöke, a Sme rodina mozgalom vezetője. Kollár hozzátette, Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök vasárnap (március 21.) közölte a feltételeit. „Az SaS-en és a Za ľudín múlik, elfogadják-e" – jegyezte meg.

A kormányfő vasárnap (március 21.) jelentette be, hogy hajlandó lemondani a kormányfői posztról, de miniszterként folytatná. Lemondásának feltétele Sulík távozása a kormányból, továbbá Mária Kolíková igazságügyi miniszter és Juraj Šeliga, a parlament alelnökének (mindketten Za ľudí) lemondása, valamint Jana Bittó Cigániková (SaS) távozása az egészségügyi bizottság éléről.

Az OĽANO emellett azt akarja, hogy az SaS adjon át neki egy minisztériumot, melynek irányításáról a választás után lemondott a javára. Az SaS nem lát okot erre.

Sulík már bejelentette a lemondását. Szerinte a párt ezzel teljesítette a miniszterelnök személyi feltételeit, és újjáalakulhat a kormány. Az SaS és a Za ľudí továbbra is ragaszkodik a miniszterelnök leváltásához. A Za ľudí még nem ismertette további lépéseit, a párt elnöksége kiáll Kolíková és Šeliga mellett. Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke felkérte a partnereket, üljenek újra tárgyalóasztalhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?