Formula–1: Újra Schumival!

Vasárnap

A gyors autók március végi bahreini rajtjánál ott ül majd Schumacher az egyik kocsiban. Nem Michael, nem is az öccse, Ralf, hanem egy harmadik: a hétszeres világbajnok fia, Mick. A Ferrari junior pilótája két F2-ben töltött szezon után feljutott az F1-be, s a Haas csapata többéves megállapodást kötött vele. Az istálló új felállásban versenyez: a kis Schumi lesz az orosz Nyikita Dmitrijevics Mazepin volt F2-es pilóta társa.

Mick Schumacher mindent Formula–1-es álmának rendel alá. „Nincs B terv, soha nem is volt. Mert ha van, akkor nem igazán követi az ember az A tervet” – jelentette ki a hétszeres világbajnok fia augusztusban. A legendás német Michael Schumacher példája semmi másra nem ösztökélheti, minthogy megpróbáljon hasonlóan csodás karriert befutni, mint amilyen apjának sikerült, aki 1991 és 2006 között a Jordan, a Benetton, majd a Ferrari színeiben 91 nagydíjversenyt és hét világbajnoki címet nyert, s hároméves kihagyást követően a búcsú előtt még két esztendőt töltött a Mercedes csapatánál. Az idén 52 éves Schumacher 2013. december 29-e óta eltűnt a nyilvánosság elől, miután a francia Alpokban tragikus síbalesetben traumás agysérülést szenvedett. Az akkor 14 éves Mick mellette volt a szörnyű baleset idején. Michael egészségi állapota azóta hétpecsétes titok, felesége, Corinna ragaszkodott hozzá, hogy férje állapota titokban maradjon.

Apám nyomdokaiba lépni

„Anyukámnak valójában meglepetés volt, amikor elmondtam neki, bár biztos volt benne, hogy sikerülni fog. Mindig is nagy támaszom volt ő és a nővérem, Gina-Maria is, s az egész családom.” Micket első F1-es idényében a családi szóvivő és menedzser, Sabine Kehm fogja képviselni, aki apját is annak idején, és a 47-es számmal versenyez, ezzel tisztelegve apja előtt. A 7-es szám az apja által elnyert bajnokságok számát jelképezi (ezt a rekordot tavaly sikerült beállítani a brit Lewis Hamiltonnak).

Mick Svájcban nőtt fel, 2008-ig Vufflens-le-Château-ban élt, azóta pedig a család Genfi-tónál lévő glandi luxusrezidenciájában, ahol édesapját is ápolják. Hároméves korában gokartozott, nyolcévesen már nemzetközi karrierről álmodott. A kis Schumi 2008-ban kezdte el a motorsportkarrierjét, mint minden leendő pilóta, gokartozással. Első versenyeit az egykori westernlovas Európa-bajnok édesanyja leánykori családnevét kölcsönvéve Mick Betsch néven futotta. Már akkor ott lebegett előtte a nagy cél, hogy ő is a királyi osztályban versenyezzen. „Tizenegy éves voltam, s apám mellett egy versenyautóban ültem a kerpeni gokartpályán. Egyszer csak a szemembe nézett, és azt kérdezte: Komolyan gondolod? Nem szóltam, csak bólintottam. Azóta mindent ennek rendelek alá.”

Haas-bemelegítő után Ferrari?

Fokozatosan haladt célja felé: 2009 és 2011 között a KF3 osztályban, ADAC Masters Kartban 9. és 7. volt, az Euro Wintercup KF3 osztályban 2011-ben 3. és egy évre rá is 3., 2013-ban pedig szintén a 3. helyen végzett a német junior kart bajnokságban. 2015–16-ban a Prema színeiben a német és olasz Formula–4-ben, 2017–18-ban a Formula–3-ban versenyzett, az előzőben a 2. helyen zárt, utóbbiban a második évben megnyerte a bajnokságot. Útja 2018-ban egyenesen a Forma–2-be vezetett, 2019-től ebben a bajnokságban szerepelt, ugyancsak a Prema Racing csapatának versenyzőjeként. A Bahreini Nagydíjon 8. lett, ezzel a sprint versenyre megszerezve az első rajtkockát (végül a 6. helyen intették le), míg augusztus 4-én a Hungaroringen ünnepelte első győzelmét a bajnokságban. Összesítésben a 12. helyen zárta az idényt.

A 2020-as szezonnak ismét a Prema Racing csapatával vágott neki, s a 24 versenyből álló sorozat 20 viadalán a pontszerzés szempontjából döntő első tízben végzett, hatszor kapott két-két plusz pontot, mivel a leggyorsabb kört futotta. Tízszer állhatott fel a dobogóra, két ízben annak legmagasabb fokára Monzában és Szocsiban, s végül izgalmas hajrában megnyerte a bajnokságot 215 ponttal a 201 pontos Ilott előtt. Az utolsó, szahíri versenyen ki kellett állnia a bokszutcába kerékcserére, miután a mezőny végére csúszott vissza, de legnagyobb riválisa, a brit Callum Ilott a 10. helyen végzett, így megtartotta a 14 pontos előnyét. 2020. december 2-án bejelentették, hogy az amerikai istálló, a Haas leigazolta az orosz Nyikita Mazepin mellé a 2021-es szezonra. Kilenc napra rá, felkészülésként az F1-es bemutatkozására, Mick vezethette a Haas egyik autóját az abu-dzabi nagydíj első szabadedzésén, ahol a 18. helyen zárt.

Azután, hogy 2019 januárjában csatlakozott a Ferrari pilótaakadémiához, véget értek a találgatások: a világbajnok fia a Ferrari junior pilótájaként tagja lesz a fejlesztési programnak, s a jövőben várhatóan ő is Ferrariban ül majd, amellyel édesapja egykor öt világbajnoki címet nyert. Mick időközben néhány F1-es tesztelésen is részt vett az Alfa Romeo és a Ferrari számára. A Scuderiával szoros kapcsolatban álló Haas istállóval kötött szerződése kulcsfontosságú, mielőtt megvalósul nagy álma, hogy nagyobb csapathoz, ha minden a várakozásnak megfelelően alakul, a Ferrarihoz kerülhet.

Érdekes
Vasárnap

Így látják Micket

A Prema Racing csapatfőnöke, Rene Rosin: „Érett a korához képest, céltudatos, odaadó, ez az egyik legnagyobb erőssége. Meg akarja érteni a jó teljesítményhez szükséges technikai részleteket. Versenymódja is kiváló, szinte mindig jól dönt. Felismeri, hogy az autó változásai hogyan befolyásolják vezetési stílusát. Ez nagyszerű vezetői tulajdonság.”

Ralf Schumacher, a nagybácsi: „Mick nem az a típusú pilóta, aki beül az autóba, és rögtön mindent kockára tesz. Lépésről lépésre halad, miközben ügyel, hogy ura legyen a helyzetnek, s aztán mindent belead.”

Lewis Hamilton hétszeres világbajnok F1-es pilóta: „Nagy tehetsége van, mint az apjának. És nem hiszem, hogy ez az örökség Micknek teher lesz.”

A név kötelez

Mick tisztában van azzal, hogy a Schumacher név óriási elvárásokat támaszt vele szemben. A március 22-én 22 éves fiatalember igyekszik félretenni ezt a terhet, s követni tervét: „A saját utamat járom. A Ferrari akadémiába nem kerül be az ember csak azért, mert Schumacher a neve, elsősorban eredményeket kell felmutatnia. Minden F1-es szurkoló tudja, hogy egyetlen ellenfél sem enged maga elé csak azért, mert apám fia vagyok. Ellenkezőleg: a kanyarokban inkább blokkolják az utamat.” Egy másik interjújában így fogalmaz: „Nagyon fiatal koromtól kezdve reflektorfénybe kerültem imádott sportom miatt, és valószínűleg jobban, mint bárki más. De meg tudtam szokni. Meg tudok birkózni vele, az eredmények önmagukért beszélnek. Megpróbálok ugyanúgy viselkedni, mint eddig.”

Legendás édesapjához hasonlóan a 22 éves Mick is nagyon céltudatos és temperamentumos. Emellett maximalista, szereti próbára tenni magát, feszegetni a saját határait. A Ferrari maranellói otthonában pontosan ismerik tehetségét, s igyekeznek újabb és újabb kihívások elé állítani. „A Ferrarinál nagyon sok mindenre megtanítottak – mondja. – Ez erőt ad, s nagyon jó érzés, hogy minden tekintetben kamatoztathatom az ott szerzett tapasztalatokat, hogy tippeket kapok tőlük.” S biztatást, hogy álma nagyon is reális.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/12. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?