Bénessel, de Hamšík nélkül a szlovák válogatott

skriniar

27 fős keretet hirdetett Štefan Tarkovič szövetségi kapitány a szlovák labdarúgó-válogatott március végi, Ciprus, Málta és Oroszország elleni vb-selejtezőire.

A szlovák válogatottra három vb-selejtező vár a hónap végén: március 24-én, szerdán Ciprus vendége lesz, majd három nappal később Máltát, március 30-án pedig Oroszországot fogadja Nagyszombatban.

A keret legnagyobb hiányzója a csapatkapitány Marek Hamšík, aki új csapata, a Göteborg pénteki edzésén szenvedett vádlisérülést, és előreláthatólag egy hónapos kihagyás vár rá. Rajta kívül Marek Rodák, a Fulham sérüléssel bajlódó kapusa sem kapott meghívót a selejtezőmérkőzésekre.

„Olyan játékosokat szerettem volna meghívni, akik rendszeres játéklehetőséget kapnak klubcsapatukban. Így esett a választásom többek között Jakub Hromadára, aki újoncnak számít a válogatottban. Hromada a legjobb cseh csapat, a Slavia Praha játékosa, és nemzetközi szinten is kipróbálta már magát. De Bénes, Bero, Suslov és Strelec is megkapja a lehetőséget, ők is rendszeresen játszanakˮ – mondta Štefan Tarkovič szövetségi kapitány a keret összetételéről.

A 27 fős névsorban ugyanakkor találni olyanokat, akik nincsenek játékban: Ľubomír Šatka, a Lech Poznan védője például egy több mint két hónapig tartó sérülésből lábadozik, és idén még nem játszott tétmérkőzést, míg Stanislav Lobotka (Napoli) és Robert Boženík (Feyenoord) is csak nagyon kevés játékpercet kap klubcsapatában. Érdekesség, hogy Tarkovič a tartalékok közé jelölte Martin Chrient, a Mezőkövesd középpályását. 

„Egy nyolc hónapos intenzív időszak veszi hamarosan kezdetét – utalt Tarkovič arra, hogy a három márciusi selejtező után a szlovák válogatottra ebben az évben egy Eb előtti főpróba, legalább három Eb-mérkőzés, majd ősszel további hét vb-selejtező vár. – Szerintem sohasem történik meg újra, hogy egy komplett selejtezősorozatot és egy Európa-bajnokságot is abszolválunk egy év leforgása alatt, ez igazi különlegesség. Én mindenesetre nagyon várom, hiszen nagy kihívások várnak ránk.ˮ

A koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások ezúttal is megnehezítik a szövetségi kapitányok dolgát. A klubok továbbra sem kötelesek elengedni játékosaikat a válogatottmeccsekre. Štefan Tarkovič például csak az első, ciprusi vb-selejtezőn számolhat a Bundesliga légiósaival – ez Pekarík esetében biztosan így lesz, de a tréner szerint Bénes és Duda sem tarthat a csapattal Málta és Oroszország ellen.

A szlovák válogatott Ciprus, Málta és Oroszország mellett Horvátországgal és Szlovéniával került egy selejtezőcsoportba, és története második vb-részvételéért száll harcba.

(TASR, lz)

Érdekes

A szlovák válogatott kerete

Kapusok: Martin Dúbravka (Newcastle), Dominik Greif (Slovan), Dušan Kuciak (Lechia Gdansk)
Védők: Peter Pekarík (Hertha), Ľubomír Šatka (Lech Poznan), Martin Koscelník (Liberec), Milan Škriniar (Internazionale), Martin Valjent (Mallorca), Tomáš Hubočan (Omonia Nicosia), Lukáš Pauschek (Slovan), Dávid Hancko (Sparta Praha)
Középpályások: Ján Greguš (Minnesota United), Albert Rusnák (Real Salt Lake), Stanislav Lobotka (Napoli), Patrik Hrošovský (Genk), Juraj Kucka (Parma), Ondrej Duda (Köln), Róbert Mak (Ferencváros), Vladimír Weiss (Slovan), Bénes László (Augsburg), Lukáš Haraslín (Sassuolo), Jakub Hromada (Slavia Praha), Tomáš Suslov (Groningen), Matúš Bero (Vitesse)
Támadók: Michal Ďuriš (Omonia Nicosia), Róbert Boženík (Feyenoord), Dávid Strelec (Slovan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?