Párkányban és Vágsellyén is nyitnának oltópontot

koronavírus-vakcina
Párkány/Vágsellye |

A már most is működő oltópontok mellett járásonként két helyen lenne tömeges oltás Nyitra megyében. Ezért szorgalmazzák, hogy Vágsellyén és Párkányban is legyen oltópont. Esélyes, hogy Gútán és Zselízen is lesz ilyen pont.

Nyitra megye hétfői, március 15-ei önkormányzati ülésén a képviselők a koronavírus elleni tömeges oltási tervről is tárgyaltak. Ennek értelmében két alapelvet fogadtak el. Az egyik, hogy minél közelebb kell vinni a lakossághoz az oltópontokat, a másik, hogy a már meglévő oltópontok mellett minden olyan helyen oltópontokat kell nyitni, ahol erre megvan a fogadókészség és adottak a szakmai, személyzeti és műszaki feltételek – tájékoztatta lapunkat Farkas Iván, az MKP megyei képviselője. Farkas hozzátette: a képviselők kivétel nélkül, egységesen megszavazták az oltópontok hálózatának bővítését és feladatul adták a megyei hivatalnak, hogy a március 29-i ülésre ennek értelmében dolgozza ki a részletes javaslatot. Értesüléseink szerint Nyitra megyében a már működők mellett járásonként két oltópont létesülne. Első körben Párkányban és Vágsellyén, ahol a megye saját rendelőintézeteket tart fenn. Oltópontot szorgalmaznak Gútára, ahol szintén megvan a szakmai, műszaki háttér és Zselízre is, ahol a rendelőintézet a város tulajdonában van.

Várható, hogy áprilisra nagy mennyiségű oltóanyag halmozódik fel. Ez is indokolja, hogy minél szélesebb körben, minél több helyen és a lakóhelyükhöz közel oltsák be az embereket. Tehát a már létezők mellett a járási székhelyeken is létesüljenek további oltópontok. A komáromi kórház például felajánlotta, hogy minden olyan településen, ahol fenntartójuk, az Agel Rt. kórházat működtet, ott további oltópontot nyitnának. Az ülésen azzal is érveltem, hogy Párkány és vonzáskörzete földrajzi helyzetéből adódóan a legtávolabb fekszik a mostani oltópontoktól, esetenként 50–70 kilométerre, tehát itt mindenképp indokolt, hogy legyen. Vágsellyére azért kell, mert járási székhely. Zselízre is jó lenne ilyen pont, mert a Lévai járás szintén nagy területen fekszik, Léva és Ipolyság közt szintén indokolt egy oltópont létesítése” – részletezte Farkas Iván.

Párkány: fel vannak készülve

A megyei fenntartású Párkányi Rendelőintézet már most számol azzal, hogy oltópontot létesít.

„Fel vagyunk készülve, biztosítani tudjuk a személyzeti, műszaki feltételeket. Mivel tömegekről van szó, ezért hétvégéken oltanánk, mert az orvosok, nővérek hétközben a rendelőkben dolgoznak. Ez más, nagy oltópontokon is így működik

– reagált az Új Szó érdeklődésére Czékus András igazgató. Felvetésünkre, hogy bizonyos oltóanyagok tárolásához, kezeléséhez speciális körülményeket kell garantálni, az igazgató kifejtette, csak a Pfizer-vakcina igényel komolyabb, költségesebb bánásmódot, de ezt csak a nagy oltópontokon és az egyetemi klinikákon, nagyobb kórházakban használják. A többi oltóanyag beadható Párkányban is. Czékus András a március végi megyei döntés utánra ígért részletesebb tájékoztatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?