Az amerikai szenátus jóváhagyta Deb Haaland belügyminiszteri kinevezését

Deb Haaland

Jóváhagyta Deb Haaland belügyminiszteri kinevezését az amerikai szenátus hétfőn.

A felsőház 51:40 arányban erősítette meg a tárcavezető pozícióját, ezzel az új-mexikói Laguna Pueblo törzshöz tartozó demokrata politikus lett az Egyesült Államok történetének első őslakos, indián származású szövetségi minisztere.

Haaland egyike az amerikai kongresszusba 2018-ban elsőként beválasztott két indián származású képviselőnek. Belügyminiszteri jelölése előtt a képviselőház természeti erőforrások bizottságának alelnöki tisztségét töltötte be. A miniszter a Twitteren köszönte meg a szenátusnak, hogy megerősítette pozíciójában. Azt írta: „belügyminiszterként várom, hogy együttműködhessek önökkel. Kész vagyok szolgálni.”

Haaland várhatóan kulcsszerepet játszik majd Joe Biden amerikai elnök azon erőfeszítéseiben, hogy az Egyesült Államok 2050-re elérje a szén-dioxid-semlegességet. Ezenkívül prioritásai között szerepel az úgynevezett tiszta energia és a tiszta energiával kapcsolatos munkahelyek támogatása, illetve a széles sávú internethez való hozzáférés arányának növelése az őslakos amerikai közösségekben.

A törzsi csoportok történelmi jelentőségűnek értékelték Haaland pozíciójának megerősítését. Úgy fogalmaztak: az indián származású politikus kiválasztása azt jelenti, hogy az őslakosok most először tapasztalhatják meg, milyen az, amikor egy másik őslakos indián vezeti azt a minisztériumot, amelyben a csaknem 600 szövetségileg elismert törzzsel kapcsolatos döntések születnek.

Az amerikai kormánystruktúrában a belügyminisztérium elsősorban a szövetségi tulajdonban lévő területek kezeléséért felelős. Ez a tárca dönt például a természetvédelmi területek kijelöléséről, vagy az energiahordozók kitermelési engedélyének kiadásáról. A felelőssége emellett kiterjed az ország mintegy 1,9 millió indián származású lakosával kapcsolatos ügyekre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?