Fogy a csallóközi fürdők tartaléka

fürdő
Dunaszerdahely/ Nagymegyer |

Tartalékaikat élik fel a hónapok óta zárva tartó csallóközi fürdők. A húsvéti főszezon helyett most a májusi nyitásban bíznak, de az sem kecsegtet sok bevétellel.

Nulla bevétel, állandó kiadás – ez az elmúlt fél év mérlege. A dunaszerdahelyi Thermalparkban a munkahelyek megtartását és a bevételkiesés egy részét kompenzáló állami támogatással is éltek, viszont így is hozzá kellett nyúlni a pénzügyi tartalékhoz, és egyéb forrásokból is fedezik a költségeket. A nagymegyeri Themal Corvinusban jó eredménnyel zárták a tavalyi nyári szezont, ennek különösen az év elején örült a fürdő.

Van támogatás, de nem elég

Dunaszerdahelyen a nyári főszezon mellett a húsvét is évek óta teltházas, így az év egyik legfontosabb időszaka lenne a fürdőben. Most azonban üresen konganak a medencék, és a szálloda folyosói.

„Jelenleg már csak azokat a kollégákat alkalmazzuk, akik feltétlenül szükségesek a gyors és sikeres újrakezdéshez“ - közölte Somogyi Gábor,

a dunaszerdahelyi fürdő igazgatója hozzátéve, hogy az állami támogatás nagy segítség, de nem elég. „Sajnos semmilyen segítség nem ér fel még a nagyon korlátozott működés előnyeivel sem. Számunkra az a legnagyobb segítség, ha miharabb normalizálódik a helyzet és mi kinyithatunk“ - folytatta Somogyi Gábor.

Nyári gyűjtögetés

Húsvétkor általában háromezer-ötszáz, négyezer vendég is megfordul a nagymegyeri Thermal Corvinusban, de nem idén. Tavaly az év 45 százalékában zárva volt a fürdő kapuja, és idén is még csak az antigénes tesztelésre érkezőket engedték be az előcsarnokba. Križan Tibor igazgató azt mondja, hogy tavaly nyáron jókor nyitottak ki. „Egy kicsit szerencsénk is volt, hogy a lezárás nem érintette a legfrekventáltabb nyári hónapokat, júliust és augusztust, amikor olyan pénztartalékot tudtunk képezni, amelyből máig merítünk. 2020-ban a 2019. évi összlátogatottságunk  46%-át értük el, a kiesés háromszázhatvanötezer látogatót jelent, a forgalomban pedig több mint 2 millió eurót.

Az alaposan megfontolt árpolitikánknak köszönhetően 2020-ban nemcsak hasznot tudtunk felmutatni, hanem bizonyos pénzügyi tartalékot is képeztünk a 2021. év első időszakára” - közölte Križan Tibor.

A fürdőben nem bocsátották el az alkalmazottak törzsállományát, jelenleg hetvenhárman dolgoznak érvényes munkaszerződésre, az ideiglenes munkaerőtől azonban megváltak.

Jut is, meg nem is

Križan Tibor felemásan értékeli az elérhető támogatásokat, a munkahelyek megtartására és a bérleti díjra szánt támogatás hasznos segítség, a közlekedési minisztérium által az idegenforgalomnak nyújtott dotációról azonban nem ilyen pozitív a véleménye. „A médiában prezentált feltételek a valóságban egészen mások. A forgalomkiesés támogatására meghirdetett 10 százalékos ígéret ellenére a hangoztatott segítségből is végül csak nem egész 5 százalékot kaptunk meg. Márciusra ígértek új támogatási felhívást. Nagyon várjuk” - tette hozzá a Thermal Corvinus igazgatója.

Gondok jöhetnek

A Thermalparkban egyelőre nincs gond a hitelek törlesztésével, sőt, a szálloda parkolóját is banki forrásból újítják fel. A korábban tervezett beruházás megvalósítására eddig nem volt megfelelő alkalom, most kihasználják, hogy nincsenek vendégek a szállóban, és üres a parkoló. Somogyi Gábor rámutatott, hogy súlyos következményekkel járhat, ha heteken belül nem nyithatnak ki a fürdők.

„Ha legkésőbb májusban nem sikerül kinyitni, akkor a fürdőknek komoly problémákkal kell majd szembenézni. Nagyon fontos továbbá, hogy milyenek lesznek az újranyitás után a működés feltételei“ - jegyezte meg az igazgató.

A Covid-Automata alapján legfeljebb ezerötszáz vendéget fogadhatnának, az igazgató szerint így a profittermelési képességet is lecsökkentik, ami miatt nem tudnának anyagi tartalékot gyűjteni a kevésbé népszerű, őszi időszakra. Ha tovább romlana a helyzet, kritikus következményekkel járhat, és a fejlesztések is elmaradnak. Véleményét Križan Tibor is osztja, aki azt is megjegyezte, hogy a létszámkorlátozás a kis fürdőknek, strandoknak nem lesújtó, a nagymegyeri létesítmény azonban az ország egyik legnépszerűbb akvaparkja. Nagymegyeren már az első hullám idején halasztották a hiteltörlesztést, több mint félmillió eurónyi, az éves költségvetés 80 százalékát meghaladó összeg visszafizetését sikerült elodázni. „A jelenlegi kisebb részleteket törleszteni tudjuk, és törlesztjük is“ - szögezte le Križan Tibor.

Képeslapok válasz nélkül

A fürdőket tömörítő Szlovákiai Aquaparkok, Fürdők és Uszodák Szövetsége, amelyet Somogyi Gábor vezet, folyamatos kapcsolatban van a közlekedési minisztériummal, az egészségügyi tárcával, és a válságstábbal azonban még nem találták meg a közös hangot. A szövetség tavaly ezer képeslapot küldött Igor Matovič kormányfőnek, hogy felhívják a figyelmét az ágazat problémáira, sem ezekre, sem más megkeresésekre nem érkezett válasz.

Két ügyvezető

A nagymegyeri fürdő gazdálkodása, és támogatása a helyi önkormányzat ülésein is gyakori téma. Holényi Gergő polgármester novemberben egy másik ügyvezető igazgatót is kinevezett Križan Tibor mellé. A testület nehezményezte, hogy a képviselőket, és a fürdő felügyelőtanácsát nem tájékoztatta Milan Orešanský kinevezéséről, Holényi azzal védekezett, hogy a lépés csak a fürdő javát szolgálja. Néhány hónappal később új név jelent meg a cégjegyzékben a fürdőt üzemeltető Termál kft.-ben Križan mellett Lukáš Machala is ügyvezetőként szerepel. A fürdő vezetése nem nyilatkozott az ügyben, Holényi Gergő polgármester lapzártáig nem válaszolt e-mailben feltett kérdéseinkre.

A vendég kivár

Az egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródó fürdőknek elsősorban a vendégek hozzáállása jelentheti a fényt az alagút végén. „A vendégek egyébként nagyon megértőek és türelmesek, a legtöbb esetben, ahol indokolt, a halasztást vagy átütemezést választják” - mondta Somogyi Gábor a dunaszerdahelyi fürdőben megvásárolt utalványokról. Senki nem veszíti el az utalványt, a karácsonyra szánt kuponok érvényességét szükség esetén úgy módosítják majd, hogy mindenki felhasználhassa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?