Szlovákiában meghalt egy fiatal tanárnő, miután AstraZenecával beoltották

AstraZeneca

Szlovákiában meghalt egy 38 éves tanárnő, két héttel azután, hogy megkapta az AstraZeneca/Oxford védőoltást - jelentette internetes oldalán az RTVS.

Az oltás és a haláleset között közvetlen összefüggést nem állapítottak meg.

A középiskolai tanárnő azért oltatta be magát az AstraZeneca oltásával, hogy folytathassa az érettségizők oktatását - írta internetes honlapján a Nový Čas napilap.

Az oltás után erős mellékhatások - magas láz és hidegrázás - jelentkeztek - mondta el korábban a tanárnő az RTVS riportereinek.

Az elhunyt tanárnő anyja az RTVS-nek elmondta, hogy a lánya február 13-án vette fel az AstraZeneca oltást, egy hétre került kórházba,a hol 27-én elhunyt. A televízió és rádió értesülései szerint az ABV2856 számú sorozatból kapta az oltást, amelyből 21 600 adagot szállítottak Szlovákiába.

A héten Dánia, Norvégia, Izland és Bulgária elővigyázatosságból leállította az AstraZenecával történő oltást, Ausztriában, Észtországban, Litvániában, Luxemburgban és Lettországban és Olaszországban pedig két másik sorozat felhasználását függesztették fel, miután az oltás után néhány esetben vérrögképződést észleltek.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és több ország - közöttük a gyártó Nagy-Britannia, valamint Franciaország és Németország - szerint továbbra is alkalmazható a védőoltás, miután nincsenek arra utaló jelek, hogy az egyébként igen ritka trombózisos tünetek közvetlen összefüggésben lennének a vakcinával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?