Čaputová az egészségügyi állámtitkárral találkozott

Zuzana Čaputová

A korábbi kudarcok után az illetékesek készek mindent megtenni annak érdekében, hogy jelentősen könnyebben lehessen jelentkezni a COVID-19 betegség elleni oltásra. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki pénteken, miután találkozott Jana Ježíková egészségügyi államtitkárral, Róbert Sujával, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) ideiglenes igazgatójával és Lýdia Brichtová idősgondozási szakértővel.

Az államfő felidézte, hogy a hét elején az oltásra való jelentkezés módját "emberhez méltatlan élet-halál harcnak" nevezte. "A találkozó után megállapíthatom, hogy ma már az összes érintett fél tisztában van a rendszert jellemző problémákkal és hiányosságokkal" – tette hozzá Čaputová.

Az NCZI ideiglenes igazgatója azt ígérte az elnök asszonynak, hogy már jövő héten jelentős javulás várható. Hozzátette: nem tudja azonnal elhárítani a hiányosságokat, melyek amiatt álltak elő, hogy hónapokig elhanyagolták az előkészületeket.

Az egészségügyi tárca és az NCZI kilátásba helyezte azt is, hogy bővíteni fogják a telefonközpontok kapacitását. Sok idősnek ugyanis nincs internet-hozzáférése, így csak telefonon tud jelentkezni az oltásra.

Az elnök asszony megnyitotta a súlyos betegek oltásának kérdését is. Az új jelentkezési mód, az ún. váróterem bevezetése részleges megoldást kínál nekik is, de a rendszerszintű változáshoz módosítani kell a vonatkozó rendeletet. Az államfő az új egészségügy-miniszterhez készül fordulni ez ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?