Szlovák szál is van Orbánék űrprogramjában

Látogatók egy Szputnyik műholdnál a Népgazdasági Eredmények Kiállításán, ahol a Szovjetunió gazdasági, műszaki és tudományos életét mutatják be. Moszkva, 1965. október 13. (Képünk illusztráció)
Pozsony/Budapest |

A magyar állam bőkezűen támogatja azokat a kormányközeli vállalkozókat, akik egy magyar műholdat szeretnének a világűrbe juttatni. Kiderült, a kezdeményezésben érdekelt az az Andrej Zmeček is, akit szoros szálak fűznek a 19 év börtönre ítélt Pavol Ruskohoz.

A Szabad Európa oknyomozó újságírói egy részletes írásban számolnak be arról, milyen, a magyar kormányhoz közeli céghálózat áll a műholdat Föld körüli pályára állítani szándékozó vállalkozás mögött. A tényfeltáró munkában az Új Szó is közreműködött. 

Érdekes

Cikkünk legfontosabb megállapításai: 

  • Jászai Gellértnek, Mészáros Lőrinc Fidesz-közeli oligarcha korábbi ügyvezetőjének cége magyar műholdat akar Föld körüli pályára állítani. 
  • Ebben partnere a magyar állam és egy fiatal ügyvéd, aki, baráti és családi kapcsolataitól nem függetlenül, már egész sokra vitte a kormányközeli szférában. 
  • Év elején egy rejtélyes szlovák üzletember, Andrej Zmeček is felbukkant a céghálóban. 
  • Zmeček, aki egykor a szlovák kulturális minisztérium főosztályvezetője is volt, nem ismeretlen a hazai nyilvánosság előtt, mindenekelőtt Pavol Rusko emberének tartják. 

A „magyar űrprogram” egyik legfontosabb szereplője Jászai Gellért, aki korábban Orbán Viktor szülőfaluja egykori polgármesterének, a gázszerelőből lett milliárdos oligarchának, Mészáros Lőrincnek dolgozott. Azóta már Jászait is a 100 leggazdagabb magyar között tartják nyilván. A 4iG nevű cégén keresztül érdekelt a „magyar űrprogramban”. 

Üzlettársa, a 27 éves Sárhegyi István, aki Orbán Viktor fiának, Orbán Gáspárnak a baráti köréhez tartozik. De tagja annak az Axióma nevű csoportnak, amely a magyar kormány eszmeiségét igyekszik közvetíteni a fiatalok számára. Sárhegyi édesanyja, Bártfai Beatrix ügyvédként vett részt a Fidesz kampányait irányító Habony Árpád médiacéginek alapításában. Édesapja, Sárhegyi Zoltán jogász pedig a Fidesz delegáltja Nemzeti Választási Bizottságban. 

Sárhegyi űrrel kapcsolatos vállalkozásának célja, hogy pályára állítsák az első Föld körüli pályán keringő magyar  műholdat. A több tízmilliárd forintos projektet (10 milliárd forint hozzávetőlegesen 27,3 millió euró) összefogó CharpatiaSat Zrt-ben a 44 százalékos tulajdonos a magyar állam, 51 százalékkal többségi tulajdonos Jászai Gellért állami megrendelésekkel bőségesen ellátott 4iG cége. A maradék 5 százalék pedig Sárhegyi Istváné a New Space Industries Zrt-n keresztül. Sárhegyi ráadásul a 4iG-ben elnöki tanácsadó is lett. Az űripari befektetéseit részben a Phobos Alapkezelő Zrt. nevű cége kezeli. 

Zmeček színre lép 

A Phobost idén január 19-én jegyezték be, a részvények felét Sárhegyi birtokolja, a másik felét pedig a Grafatin Invest nevű, Prágában bejegyzett európai részvénytársaság. Az utóbbi vállalatot eredetileg az offshore cégeiről és politikai kapcsolatairól ismert Martin Chamr cseh vállalkozó alapította. A Grafatin első elnöke maga Chamr volt, aki az alapítás után két héttel azonban át is adta az elnöki széket a pozsonyi Andrej Zmečeknek, a cég egyszemélyes felügyelőbizottsága pedig Artur Zmeček lett – Andrej 23 éves fia. Január 6-án, mintegy két héttel magyarországi felbukkanása előtt, Grafatin részvényei is Zmeček nevére kerültek. A nyilvános adatokból nem derül ki, mennyiért jutott hozzá Zmeček a 120 ezer euró névértékű részvényekhez és a vételár forrása sem látható, de azt sem tudni, kitől vásárolta az értékpapírokat. 

Kicsoda Zmeček? 

Zmeček karrierjét a szlovák közrádióban kezdte hangmérnökként, újságíróként. A ’90-es években civil szervezetekkel dolgozott. Saját bevallása szerint együttműködött a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítvánnyal és a szociáldemokrata Friedrich Ebert Alapítvánnyal is. Már közvetlen a rendszerváltás után közéletileg aktív volt, aláírta azt a petíciót, amelyet a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság szétesése ellen indítottak 1991-ben, és alapított egy szervezetet, melynek célja a civilek médiamegjelenésének segítése volt. 

Az ezredforduló környékén Zmeček már sokat utazott külföldre és kollégái tisztelték tapasztalta miatt, valamint komoly német- angol- és orosznyelv-tudása miatt. Először 1999-ben, az első Dzurinda-kormány idején került a kulturális minisztériumba. Innen kevesebb mint másfélév év után egy állítólagos szakmai vita után maga kérte a felmentését. Akkori hírek szerint azonban a miniszter kérte meg, hogy távozzon maga Zmeček viszont azt állítja, maga kérte a felmentését. 

2002 októberében a második Dzurinda-kormány idején visszakerült a kulturális minisztériumba, neve ekkor lett szélesebb körben ismertebb. 2003-ban ugyanis nagy botrány lett abból, hogy a kormány úgy döntött, eladja a főváros központjában épülő Nemzeti Színház félkész épületét. Az ingatlan akkori becsült ára négymilliárd korona volt, de csak 400 millióért akarták eladni. A félkész épületet az eladás után egy görög befektető mozi-multiplexszé és szórakoztató-, bevásárlóközponttá akarta alakítani. Az utolsó pillanatban nyilvánosságra került megállapodás nagy felháborodást váltott ki a művészeti, színházi világban, majd a nyilvános nyomás hatására a kormány (amelynek többek közt tagja volt az MKP és az azóta megszűnt ANO is) elállt az üzlettől. Ebben az is közrejátszhatott egy, az akkori kormány ügyeire rálátó forrásunk szerint, hogy a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), is veszélyesnek tartotta az épület eladását a vevő üzleti háttere miatt. Az adásvétel előkészítője a kulturális minisztériumban főosztályvezetőként dolgozó Zmeček volt, akit akkoriban csak „Pavol Rusko embereként” emlegettek. Azt forrásunk is megerősítette, hogy a színházeladás „Rusko biznisze lett volna”, a tranzakciót pedig Zmeček intézte a minisztériumon belül. Ő is úgy fogalmazott, hogy „Zmeček egyértelműen Rusko embere volt”. Egy másik forrásunk szerint akkor meg nem erősített információk keringenek arról, hogy az ügyletben 100 millió koronás jutalékok kerülhetnek Ruskóhoz vagy annak pártjához, az ANO-hoz. Ekkor Zmeček nevét több olyan ügylettel is kapcsolatba hozták, amikor a kulturális minisztérium tulajdonában lévő ingatlant bérbe adtak, amiért ő jutalékot kaphatott. Pavol Ruskót idén év elején a Markíza televízióra kiállított hamis váltók miatt jogerősen 19 év börtönre ítélték. Tettestársa, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner a váltóügyben ugyancsak 19 évet kapott. Ruskót jelenleg még egykori üzlettársa, Sylvia Volzová elleni, végre nem hajtott gyilkosság előkészítésével is vádolják. 

Kényszerű távozások 

Andrej Zmeček tehetséges menedzserként ügyesen mozgott a minisztérium kínálta lehetőségek között, az akkori tárcavezető Rudolf Chmel, elismert irodalmár, író ugyanis inkább csak szimbolikusan állt az intézmény élén, a gyakorlati ügyekbe nem igazán folyt bele. A tárca vezetését aztán egy évig, 2005-től 2006-ig (még mindig a 2. Dzurinda-kormány idején) átvette František Tóth. Őt szintén Rusko vezette ANO rakta a tárca élére, de Tóth ennek ellenére kirúgta Zmečeket. Zmeček informális befolyása ugyanis jóval nagyobb volt, mint osztályvezetői pozíciójából következett volna. Tóth nyilvánosan is azt állította, hogy Zmeček Rusko közeli embere, illetve az ANO elnökének kifizetési listáján van. Tóth egy alkalommal azt mondta, hogy amikor megtették őt kulturális miniszternek, az első ember, akit a tárcánál Rusko bemutatott neki, Zmeček volt. 

Egy 2020 november 30-i parlamenti meghallgatáson ugyanakkor, amikor Ruskóhoz fűződő kapcsolatáról kérdezték, Zmeček ezt mondta: „Nem volt ritka, hogy napi 20 órát dolgoztam. Láttam Pavol Ruskót és másokat is, félévente egyszer, nem lehet azzal gyanúsítani, hogy ezek a kapcsolatok ne lettek volna szokványosak”. (Zmeček ezen a felvételen beszél, 1:29:30-tól)

Tóth még 2005-ben menesztette Zmečeket, annak vezetési stílusa és problémás viselkedése miatt. Tóth azt is felrótta Zmečeknek, hogy a minisztérium érdekeivel szemben inkább Pavol Rusko szempontjait képviselte. Ebben az időszakban komoly belháború zajlott az ANO-n belül, ami aztán kormányválsággá alakult. Rusko ugyanis egy 100 millió koronás korrupciós ügyletbe keveredett, így a koalíciós partnerei, köztük az MKP, a távozását követelte. Ruskóval ekkor szembe fordultak a saját miniszterei, így Tóth is. 

Gyanús kampányfinanszírozás 

Zmeček később is a politikai jobboldal, illetve a média közelében maradt. A 2014-es államfőválasztás során Radoslav Procházka kampányának kulcsembere volt. A jelenlegi kormányfő, Igor Matovič (OĽaNO) leplezte le azt az ügyet, amikor Procházka kampánycsapata a hivatalos szabályokat megkerülve próbált a cégénél hirdetést vásárolni. Matovič rámutatott, hogy abból a 17 200 euróból, amelyért az ő újságjába Procházkáék hirdetést rendeltek, csak hatezret tüntetettek fel a transzparens számlán. A többi 11 ezret Zmeček fizette be a kiadó számlájára készpénzben, állította Matovič. Procházka a vádakra azt mondta, ők mindent a transzparens számlán keresztül fizettek, de „néhány ezer euró” valóban félremehetett. Azt mondta, a hibáról csak Matovič bejelentése után értesült, és a tévedésért Zmečeket és a kampányban szintén fontos feladatot ellátó Martin Dubécit (a Progresszív Szlovákia párt későbbi elnökségi tagját) hibáztatta. 

Zmeček az utóbbi években hátrébb lépett, és főleg média-tanácsadóként dolgozott saját bevallása szerint elsősorban külföldön. ACAPU nevű cége a honlapján azt írja magáról, hogy több állami intézmény partnere volt. E mellett producer volt több független filmben, szervezett médiakonferenciákat és fordított németből. 

Közbeszerzések és Médiatanács 

A kétezres évek elején Zmečeknek közös cége volt egy bizonyos Marek Vladárral is. Ez azért érdekes, mert 2010 és 2019 között Zmeček az Asseco Central Europe nevű IT-cég üzletfejlesztési vezetője volt. Ez a cég ebben az időszakban pedig 21 közbeszerzést nyert el mintegy 73 ezer euró értékben. Vladár pedig 2010 és 2012 között a szlovák Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) helyettes vezetője volt, dolgozott a belügyminisztériumban, majd 2017-től bekerült a Közbeszerzési Hivatal felügyelőbizottságába. 

Zmeček azért a közéletben való részvételről sem mondott le végleg. 2020 őszén az általa alapított Médiaintézeten (Mediálny inštitút) keresztül gyakorlatilag saját magát jelölte a szlovák Médiatanács (RVR) tagjának. A jelöltek november 30-i, parlamenti meghallgatásán kérdezték Pavol Ruskóról is. A parlament végül nem választotta be Zmečeket a Médiatanácsba. 

A Szabad Európa megkereste Sárhegyit és Zmečeket is. Sárhegyi telefonon nem akart válaszolni, e-mailben kérte kérdéseket, Zmeček pedig azt ígérte, később jelentkezik telefonon.  Zmeček esetében arra is kíváncsiak voltak, kitől vette át a Grafatint, és tisztában van-e azzal, hogy Jászai Gellért milyen szerepet tölt be a magyar gazdasági életben, Sárhegyitől pedig azt kérdezték, ismeri-e Zmeček politikai múltját. 

Végül Sárhegyi válaszolt írásban mindkettejük nevében. „A Phobos Alapkezelő Zrt-t alapvetően űripari befektetések kezelésére és finanszírozására hoztuk létre. A fókuszterületünk inkább nemzetközi, különös tekintettel a Közép-Kelet-Európa régióra is. Többek között az említett nemzetközi fókusz miatt is fontos szempont volt a vegyes tulajdonosi szerkezet (ún. Joint Venture). Az ismeretségünkre vonatkozóan azt szeretnénk nyilatkozni, hogy korábbi üzleti tevékenységeink során ismertük meg egymást. A Phobos Alapkezelőnek nincs köze más űripari befektetéseimhez, így Jászai Gellért sem kapcsolódik az Alapkezelő tevékenységéhez. Andrej Zmeček sem ismeri őt, az Alapkezelő független Jászai Gellért cégeitől, vagy befektetéseitől. Ennél több részletet ma még nem szeretnénk mondani, mivel ez még egy formálódó üzleti és szakmai együttműködés, üzletpolitikánk is kialakítás alatt van, ezért kérjük, hogy ezt tartsák tiszteletben” – olvasható a válaszban. Zmeček telefonon az újságíróknak még annyit elmondott, hogy magánéleti okok miatt lehet, hogy a közeljövőben megszabadul minden üzleti érdekeltségétől. 

Cikkünk szerzői: Keller-Alánt Ákos (Szabad Európa), Petr Kubalek (Szabad Európa központi szerkesztőség) és Martina Boudová (Szabad Európa központi szerkesztőség), Czímer Gábor (Új Szó) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?