Harc az oltásért

Vasárnap

Mit tehetnek az átlagemberek?

 

Tisztelt Szerkesztőség!

Édesanyám nagy kedvvel olvassa az Önök lapját, előfizetőjük is. Én is átböngészem, ha hazajutok, ezért tudom, hogy a szerkesztőség szívén viseli az egyszerű emberek sorsát. Kérem Önöket, írjanak arról az áldatlan állapotról, ami a Covid elleni védőoltásra való bejelentkezés körül kialakult. Üdvözlendő az új kormányrendelet, amely átalakította a jogosultsági sorrendet. A baj az, hogy egyszerűen nem lehet online időpontot foglalni. Idős édesanyánknak húgommal ketten próbálunk napok óta időpontot foglalni Dunaszerdahelyre. Minden túlzás nélkül állítom, hogy éjjel 1 óráig nézzük, aztán reggel 5 után újrakezdjük (a hivatalos, meghirdetett kormányoldalon). Dunaszerdahelyre eddig 1, azaz egy szabad időpont volt feltüntetve, szinte csak pillanatokra. Esélyünk sem volt lefoglalni. Egyszerűen nem értjük, hogyan jutott időponthoz az a hét ember, akiket a sajtó szerint beoltottak. Édesanyánk 70 éven felüli és cukorbeteg, nagyon féltjük őt. A körzeti orvosa kategorikusan elutasít minden segítséget a Covid-oltással, a betegséggel vagy annak gyanújával kapcsolatban. Ha mi, akiknek a digitális bejelentkezés és időpontfoglalás nem okozna gondot, nem jutottunk időponthoz eddig, akkor milyen esélyük van az elesetteknek, magányosoknak stb. Farkastörvények uralkodnak, és az állam cserbenhagyta az embereket. Ez az időpontfoglalási rendszer nem hozzáférhető és nem működőképes, valamint diszkriminatív.

Megköszönném, ha utánanézne a szerkesztőség, mit lehetne tenni, hogy az egyszerű ember is végre időponthoz juthasson. Értem én, hogy kevés az oltóanyag, de nem szabadna a rosszat még rosszabbal tetézni, és szinte hadműveletszerű szélmalomharccá silányítani az időpontfoglalást. Biztos vagyok benne, ez a probléma nem egyedi. Előre is köszönöm válaszukat. Munkájukhoz további jó erőt és egészséget kívánok.

Tisztelettel: dr. Anikó Sinclair

 

Kedves Anikó!

Nem szeretnénk elviccelni a dolgot, de úgy tűnik, az egyszerű ember akkor fog oltási időponthoz jutni, ha az egyszerű emberek a kormányban magukhoz térnek és leváltják az egészségügyi minisztert, aki ezért a szerencsétlenkedésért felelős.

Az előjegyzési rendszerrel, sajnos, mindenkinek önhöz hasonlóak a tapasztalatai: a kormány megalázó élet-halál harccá, számítógépes túlélőjátékká változtatta az oltási előjegyzést, felesleges stressznek kitéve az idős embereket és hozzátartozóikat, akik éjnek idején vagy hajnalok hajnalán kénytelenek lesni, vajon felkerültek-e új időpontok a korona.gov.sk kormányzati oldalra.

 

Titkos időpontok

Az egészségügyi minisztérium még azt sem képes időben közölni, mikor teszi nyilvánossá az új időpontokat. Március 6-án, szombaton éjjel például órákkal azután jelentette be Marek Krajči miniszter az új regisztráció lehetőségét, hogy az időpontok, már órák óta fent voltak az interneten. De ez még nem jelent semmit, mert a 70 év feletti korosztályban sokan nem rendelkeznek számítógéppel, nem tudnának egyedül regisztrálni, ha nem segítenének nekik a gyerekeik. De még ha sikerül is elkapniuk az előjegyzés kezdetét, korántsem biztos, hogy be is tudnak jelentkezni. Mire nagy nehezen kitöltik az adataikat, a rendszer lefagyhat, kezdhetik az egészet elölről, és mire a végére érnek, vagy elfogynak a helyek, vagy a lakhelyüktől több száz kilométerre lévő kórházban kapnak időpontot. Olyan finomságokról már ne is beszéljünk, hogy házastársakat, vagyis mindkét szülőt egy időpontra, azonos helyszínre előjegyezni lehetetlen. Akiket a lakhelyüktől több tíz, vagy akár száz kilométerre található oltóközpontba jegyez be rendszer, azok gyakran el sem jutnak az oltásra, kérdés, mi történik ilyenkor az oltóanyaggal, amely a felnyitást követően csak órákig használható. Mindez kiküszöbölhető lenne, ha az előjegyzés úgy működne, mint a 33%-os átoltottságot elért Nagy-Britanniában, ahol mindenkit a lakóhelyéhez legközelebbi oltóközpontba irányítanak.

 

Aki kapja, marja

Miközben a világon mindenhol szabad az előjegyzés, és az oltóközpontok korcsoportok szerint hívják a regisztrált személyeket, nálunk időpontokra kell vadászni, miközben itt-ott kiderül, hogy mindig akad miniszter, parlamenti képviselő, állami hivatalnok, akinek regisztrálnia sem kell, csak úgy odasétál és megkapja az oltást. Az idős emberek arculcsapása, hogy kritikus infrastruktúra jogcímén a kormányhivatal az alkalmazottak egyharmadát jelentette be soron kívül, az igazságügyi minisztérium az összes bírót, közjegyzőt, végrehajtót, a kulturális minisztérium 700 alkalmazottat, a vámhatóság a 9000-ből 1400-at, és micsoda különbség: a köztársasági elnök hivatala a 90-ből 9-et.

Persze, mindenki veszélyeztetett, az is érthető, hogy aki a közszolgálatban, szolgáltatási szférában dolgozik, hamarabb kapja meg az oltást, itt csak az a baj, hogy nincsenek vagy napról napra változnak a szabályok. A múlt héten például a 60 és 70 közötti korosztályt oltották, de az egészségügyi minisztérium mindig csak az utolsó pillanatban közölte, mikor teszik közzé az időpontokat. Történik mindez egy évvel a járvány kitörése és bő két hónappal az oltások megkezdése után. Miközben Indiában, Szerbiában és Chilében szervezetten oltanak, a szlovák egészségügyi minisztérium nem volt képes még egy rendes előjegyzési rendszert sem üzembe helyezni. Állítólag március közepétől már lesz ilyen.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/11. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Érdekes

Szlovákiai oltásvadásznapló

1. nap: Ülök órákat a gép előtt, 7000 klikk után regisztrálok, aztán a végső klikknél kiderül, hogy már nincs hely. További kismillió klikk után sikerül, megérkezik az e-mail is, a legnagyobb sikerélmény tölt el az utóbbi egy év alatt, és legalább kis megnyugvás, hogy anyukám mihamarabb oltva lesz.

...

Két hét várakozás, tervezés: kivel hogyan mikor... Reménysugár...

12. nap: Egyeztetés ismét, ki hogyan, hova, mivel – megkönnyebbülés a láthatáron.

13. nap: E-mail, mely közli, hogy a március 10-i oltást áttették március 29-re, közben hírek többfelől, ki hogyan kapta „pult alatt” (akár régen a mandarint vagy az Orion cukorkát) az oltást.

14. nap: A telefont nem veszi senki a minisztériumban, új, korábbi időpontra nem tudok vadászni, mert egyszer már be van regisztrálva, pult alatti oltás infót nem tudtam szerezni, de ha valaki tud, írjon rám...

Vida Elvira

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?