Elmúlt egy év

Pénteki nap volt, és már hétfőn kaptuk a hírt, hogy lesz abból egy hónap is, mire visszatérhetünk. Tavaly, pontosan ilyenkor vártuk annak az egy hónapnak az elteltét, aztán a következőét, nyáron tartottunk bent egyszer egy közös, maszkos, távolságtartó gyűlést, és azóta sem láttuk egymást, csak a számítógépünk monitorján. Ez alatt az egy év alatt elég jól megtanultuk kezelni a helyzetet, már ami a munkafolyamatokat illeti, itt-ott valaki beoson az épületbe, mindig más, mindig szigorúan egyedül, olyankor, amikor senkivel nem találkozhat, hogy becsomagolja a különböző nyerteseknek szánt ajándékokat, majd Mártika, az asszisztensünk, aki hetente egyszer ügyeletes, postára adja őket. Így a munkának az a része is megoldódott, amire az internet egyelőre nem képes. Csak azok a mosolyok! A sóhajok és nevetések, a viták és egyetértések, a grimaszok, a szemforgatások, szemlesütések, -elkerekedések, azok a testi és lelki rezdülések, amik többet mondtak ezer szónál, csak azokat nem pótolja semmi. Csak az a gyep! Az a szép zöld gyep – hallom Rajz János hangján már egy éve mindennap –, az fog nekem hiányozni! Az hiányzik, már egy éve mindennap, a tizenöt éve általam is öntözgetett, ápolgatott, gondozgatott szép zöld gyep, a közös akarással mintaszerűvé nőtt jó társaság. És most, hogy eltelt egy év mindenkinek külön-külön a maga elefántcsonttornyában, már annyit sem tudunk, mint a legelején. Arról már szó sem esik, mikor térhetünk vissza, arról meg, hogy mikor leszünk beoltva, csak álmainkban álmodunk.

De az élet él, és élni akar (te szent ég, szegény Ady, milyen emlékkönyv ízű lett e sora), vagyis, zajlik rendesen karanténban is. Még mindig azt hiszem, hogy velünk dolgoznak, akik egy éve elmentek, még mindig nem volt meg a búcsú, a tisztes lezárás. De tovább is van, ismét változások álltak be a szerkesztőség összetételében, újabb pluszmunka a csapatnak, de nagy örömhír a világnak. Talán a legfigyelmesebbek észre is vették a múlt héten, a Háztartás mellékletet Veres kolléga szerkesztette már – amúgy tán nem is árt ennyi év után egy férfikéz a háztartásban (melyik nő adott volna olyan tanácsot, hogy a csempét fúrógépre erősített körömkefével tisztítsuk?). Igen, jól sejtik, akik azt sejtik, hogy újdonsült Noémink anyai örömök elé néz, bizony, szerkesztőségünk valóban + 1 magyarral áll elő idén, sőt! Éppen azért kellett a munkáját magunk közt szétosztani, mert a kismamánk, akit már régen vártunk vissza, Annabella ugyancsak áprilisban lesz négyszeres anyuka. + 2 magyar a Vasárnaptól egy hónap alatt, igazán nem lehet ránk senkinek egy rossz szava.

Hogy mennyi minden tud történni egy évben még akkor is, amikor nem történhet semmi! Eszméletlen. Egyéves a kormányunk is például, no, hát ez aztán csak ám a móka! Tényleg jó az Isten, jót ád, elvette ugyan tőlünk a színházakat, a kabarét az operettet, de még aznap adott is helyette egy mókamestert és az ő válogatott társulatát, gondoskodva ezzel a szórakoztatásunkról. Van itt minden, sírásra, nevetés, kutyaszar a fizetés, mint ahogy fiam elsős tanító nénije mondta annak idején a humorát is megcsillogtatva a kis hatévesek előtt. Esküszöm, jobb, mint a legnépszerűbb bohózat, rendre váratlan fordulatokkal, telis-teli helyzetkomikummal, akár nyers és kitörő hahotára is késztethetne bennünket, ha nem menne nap mint nap a bőrünkre. Szóval, tapsolhatnánk az esetlen szereplőknek, ha nem kellene éppen miattuk éjjelente-hajnalonta a számítógép előtt ülnünk, hogy különböző regisztrációs csatornák regisztrációs lehetőségeire vadásszunk, hol azért, hogy megszámolhassanak, hol azért, hogy megtudják, szívesen oltatnánk magunkat, de legalábbis az idős szüleinket, hol meg azért, hogy a nagy garral megígért segélyt legalább az űrlap kitöltésének szintjén tudjuk már végre megközelíteni. Napközben meg tanítunk, tanulunk, gyűlésezünk, szóval dolgozunk, a kezünk is foglalt.

Nincs taps.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/11. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Amikor elérkezik a várva várt VASÁRNAP, hiába mondja Médi néni, aki úgy tudja, hogy valami közös énektanulásra megy, ráérsz még…

Kováts Judit: Elszakítva