GALÉRIA: Egy teherautónyi trágyát öntött a volt oktatásügyi miniszter a kormányhivatal elé

trágya
Pozsony |

Juraj Draxler, volt oktatásügyi miniszter ügyét a rendőrség vizsgálja.

Egy teherautónyi trágya díszelgett a kormányhivatal előtt, amelyért a tettes 100 euró büntetésre számíthat.

Juraj Draxler, a Fico-kormány egykori oktatásügyi minisztere a Facebookon magára vállalta a rakás trágya elhelyezését. A kormányellenes tüntetés azonban nem merült ki ennyiben: a minisztériumok előtt láncokat feszítettek ki, a Duna fölé pedig egy lufiból összerakott bohócot helyeztek, Igor Matovič képével.

„Az éjjeli tüntetés során szimbolikusan korlátoztuk a minisztériumok működését. A lufiból összerakott figura Igor Matovičot szimbolizálja, aki a szemünkben nagyobb bohóccá nőtt tavaly óta, és mivel Matovič minden nap valami szart szór ránk, viszonzásul egy teherautónyi trágyát öntöttünk a kormányhivatal elé

– írta a bejegyzésében Draxler.

Galéria

Nem sokkal később kiegészítette bejegyzését:

„Örülni fogok, ha a jövőben mint közösség, sokkal illedelmesebbek leszünk. Tettemmel is arra akartam rámutatni, hogy illedelmesen és tisztelettudóan kell kommunikálnunk (ők ezt persze nem tartják fontosnak). Ugyanakkor kiállok amellett is, hogy az emberek értelmesen tüntessenek (mint például, hogy ne támogassák a járvány további terjedését), és ne keveredjenek fölösleges konfliktusokba, például a rendőrökkel. Manapság nincs más választásunk: a miniszterelnöknek és a kormánynak konkrét üzeneteket kell küldenünk, mint például egy teherautónyi trágya kiszórása a kormányhivatal elé

– fejtette ki az egykori miniszter.

Finoman azt is hozzátette, hogy a politikai ellentéteket kulturáltan kell megoldani. 

A rendőrségnek az ügy kapcsán azonban más az álláspontja. „Közterületen lévő tárgyak megrongálásával és a közrend megsértésével vádolják a volt minisztert, aki ezért a tettéért 100 eurós büntetést is kaphat” – közölte a rendőrségi szóvivő.

(bl, noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?