Thiem legfontosabb célja, hogy megnyerje a Roland Garrost

Dominic Thiem tasr

A US Open-győztes Dominic Thiem legfontosabb célja karrierje során, hogy megnyerje a francia nyílt teniszbajnokságot.

Az osztrák játékos elmondta, mindezt úgy szeretné elérni, hogy a menetelése során megfosztja trónjától a salakkirály Rafael Nadalt, a torna 13-szoros győztesét.

"Ezen a versenyen értem el a legjobb eredményeimet, így azok után, hogy tavaly megnyertem első Grand Slam-tornámat, a legfontosabb célom, hogy győzzek Párizsban" - jelentette ki Thiem, aki már kétszer eljutott a döntőig a salakos viadalon, ott azonban mindkétszer kikapott Nadaltól

"Szeretek rövid távú célokat kijelölni magamnak, de ez amellett, hogy idénre remek kihívás, az egész karrieremre nézve is az" - fogalmazott a 27 éves teniszező. Meglátása szerint nem lesz könnyű dolga, ugyanis Nadal annak ellenére, hogy a tavalyi Garroson már 34 éves volt, pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtva győzött Párizsban.

"A sportvilág egyik legnagyobb kihívása legyőzni őt a centerpályán, így ezt szeretném megtenni a visszavonulása előtt" - fogalmazott Thiem.

A húszszoros GS-bajnok Nadalnak 100 megnyert mérkőzés mellett mindössze két veresége van a Roland Garroson: 2009-ben a nyolcaddöntőben a svéd Robin Söderling, 2015-ben a negyeddöntőben Novak Djokovic győzte le. Egy évvel később csuklósérülés miatt nem állt ki harmadik fordulós összecsapására, ezt a három alkalmat leszámítva 2005 óta minden évben ő győzött ezen a tornán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?