Bajnokok Ligája – A szezon végéig eltiltották a rasszizmussal vádolt román játékvezetőt

Sebastian Coltescu

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az idény végéig felfüggesztette a román Sebastian Coltescut, aki rasszista megjegyzést tett a Paris Saint-Germain – Basaksehir Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, emiatt pedig félbeszakadt a találkozó.

A párizsi összecsapás 13. percében a vendég török együttes másodedzője, Pierre Webo reklamálásért piros lapot kapott a román játékvezetőtől. Ezután a Basaksehir játékosai és stábja azt állította, hogy a negyedik bíró rasszista megjegyzést tett a kameruni szakemberre. Tíz perc vita után mindkét csapat elhagyta a játékteret, a mérkőzés félbeszakadt és csak másnap tudták pótolni új játékvezetői stábbal.

„Nemzetközi viszonylatban elengedhetetlen a helyes nyelvhasználat az olyan helyzetek elkerülése érdekében, mint amelyek ezen a mérkőzésen történtek” – olvasható az UEFA állásfoglalásában, amely "helytelen viselkedésnek" nevezte, hogy Coltescu románul „fekete” jelzővel illette a szakembert.

A román játékvezetőnek egy továbbképző programra is el kell majd járnia a jövőben.

A találkozót végül másnap 5–1-re a PSG nyerte, a játékosok pedig a kezdő sípszó előtt térdre ereszkedéssel protestáltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?