Banksy egy eredeti festménye elárverezésével akarja támogatni a brit egészségügyet

Banksy

A világhírű graffitiművész, Banksy hárommillió fontot szeretne előteremteni a brit egészségügy számára egy eredeti festménye elárverezésével.

A southamptoni General Hospital egyik belső falán a koronavírus-járvány első hulláma alatt jelent meg Banksy Game Changer című alkotása. A vászonra készült festményt akarja most árverésre bocsátani a művész.

A festmény értékét előzetesen 2,5–3,5 millió fontra becsülték a BBC News cikke szerint.

A képen egy kisfiú térdel és szuperhősökkel játszik, de miközben Batman és Superman már a szemeteskosárba került, a gyerek kezében egy ápolónőbaba van.

Az egyméterszer egyméteres kép a sürgősségi osztály folyosóján lógott. A Christie's szerint, amely az árverést szervezi, a kép a reményt és a pandémiában helytálló egészségügyi személyzet iránti tiszteletet jelképezi. Az árverés után a kép reprodukciója kerül vissza a kórház falára.

Amikor a kép megjelent a kórházban, egy üzenet is tartozott hozzá, amelyben a művész köszönetet mondott a kórház dolgozóinak és reményét fejezte ki, hogy a fekete-fehér festmény egy kicsit felderíti a helyet, ahová került.

Az árverést március 23-án tartják Londonban. A kép hétfőtől egy héten át tekinthető meg a Christie's londoni központjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?