Fucsovics: át szeretnék kelni a folyón

Fucsovics Márton

Fucsovics Márton szintet szeretne lépni az 1,12 millió euró összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztorna megnyerésével.

A világranglista 59. helyezettje - aki 15 órakor vív döntőt Hollandiában - az MTI-nek adott nyilatkozatában először a szombati elődöntőt elevenítette fel, amelyet 6:4, 6:1-re nyert meg a papíron esélyesebb horvát Borna Coric ellen.

"A korábbi három mérkőzésünkön kikaptam tőle, de nem mondanám őt mumusomnak. Máskor is adódott már lehetőség, hogy legyőzzem, de akkor nem sikerült, most igen. Azt hiszem, hogy a játék minden elemében jobb voltam, nagyon jó taktikával léptem pályára, amit sikerült megvalósítanom" - mondta a magyar Davis Kupa-válogatott vezére, aki remek formában játszik az Ahoy Arenában.

"Nem panaszkodom, jól ment a játék. Coric kereste rajtam a fogást, de nem engedtem, hogy megtalálja. Jobb voltam, sok labdát ütöttem középre, és igyekeztem nem hibázni" - elemezte az 1 óra 25 perces meccset.

Élete első ATP 500-as kategóriájú fináléjában a negyedik kiemelt orosz Andrej Rubljov vár rá, akivel 2/1-re áll a mérlege: a 2016-os barcelonai torna selejtezőjében és 2017-ben a budapesti Davis Kupa-párharc során ő győzött, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak.

"Tudom, hogy Rubljov mostanában fantasztikusan játszik, ma 18 óra körül majd megmondom, hogy milyen a formája. Nagyon jó játékos, de úgy érzem, hogy megérkeztem a folyóhoz, és már át szeretnék kelni rajta..." - mondta Fucsovics, aki döntőbe kerülésével máris 13 helyet javítva a 46. az élő világranglistán, diadalával pedig a 37. helyre ugorhat.

A világranglistán 8. Rubljov sorozatban 19 győztes meccsnél tart ATP 500-as tornákon. Ilyen kategóriájú viadalon legutóbb tavaly februárban, a dubaji negyeddöntőben kapott ki, azóta Hamburgban, Szentpéterváron és Bécsben is diadalmaskodott. Ez 2009 óta a harmadik leghosszabb sikerszéria a 28 győzelmet számláló Roger Federer és a 21-ig jutott Andy Murray mögött, holtversenyben Rafael Nadallal és a 19-ig kétszer is eljutott Federerrel.

A nyíregyházi teniszező future-, challenger- és ATP-tornákon összesen a 15. döntőjére készülhet, future-viadalokon 0 győzelem/3 vereség, challengereken 4/5 a mérlege, ATP 250-es tornát egyet nyert meg (Genf 2018), egy döntőt pedig elveszített (Szófia 2019), azaz eddigi 14 döntője után ötször emelhette fel a trófeát. Rotterdamban egyhuzamban hat sikernél tart, 12/1-es szettaránnyal. A hollandiai viadal történetében ő a második játékos, aki a selejtezőből indulva jutott be a döntőbe, legutóbb 2001-ben a francia Nicolas Escude volt képes erre, aki akkor le is győzte Roger Federert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?