Remišová azt várja, hogy Matovič elhatárolódik Gyimesi lépéseitől

Veronika Remišová

A Za ľudí párt azt várja, hogy Igor Matovič (OĽANO) kormányfő elhatárolódik a párttársa, Gyimesi György parlamenti képviselő lépéseitől, és élesen visszautasítja, hogy más országok beavatkozzanak a szlovák törvényalkotási folyamatba. Ezt Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke és miniszterelnök-helyettes jelentette ki pénteken.

„Teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy másik ország külügyminisztere Szlovákia területén tárgyaljon a Nemzeti Tanács képviselőjével az egyik törvénymódosításunkról” – szögezte le Remišová a párt állásfoglalásában.

A miniszterelnök-helyettes szerint abszurd, hogy a kormányfő Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mellett állt ki a saját külügyminisztere, Ivan Korčok (SaS-jelölt) helyett, aki a Szlovák Köztársaság szuverenitását védte. „Üdvözöljük Ivan Korčok külügyminiszter lépését, aki tárgyalásra hívta a magyar nagykövetet” – fűzte hozzá.

Matovič pénteken a közösségi hálón azt írta: Szijjártóval és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel elég közvetlen a kapcsolatuk ahhoz, hogy olyan komoly ügyeket is képesek legyenek bármikor megbeszélni, mint a kettős állampolgárság kérdése.

Szijjártó szerdán (március 3.) Komáromba látogatott, ahol Gyimesivel is találkozott. A téma a kettős állampolgárság kérdése, illetve az állampolgársági törvény tervezett módosítása volt. Korčok erre úgy reagált, hogy a képviselő és a magyar miniszter „túlmentek minden határon”. A külügyi tárca ezért berendelte a magyar nagykövetet. A tárcavezető hozzáfűzte: az állampolgársági törvény nem tárgya a kétoldalú kapcsolatoknak, Gyimesinek pedig nincs felhatalmazása ilyen tárgyalásokat folytatni.

Gyimesi csütörtökön (március 4.) a közösségi hálón reagált a külügyminiszter kifogásaira. Kifejtette, hogy a mandátuma keretében a magyar nemzeti kisebbség jogait és jogos érdekeit képviseli. A magyar kisebbség tagjainak érdeke szerinte az, hogy szlovák állampolgárokként felvehessék egy másik ország állampolgárságát úgy is, hogy közben Szlovákiában maradnak, és emiatt ne veszítsék el a szlovákot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?