Remišová: Önreflexió nélkül elképzelhetetlen a további kormányzás

Veronika Remišová

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy „valamiféle önreflexió” nélkül folytatni tudná ez a kormánykoalíció. Erről a közösségi oldalán írt, szerinte állandó konfliktushelyzetben és feszültségben nem lehet dolgozni. Az előrehozott választást továbbra is elutasítja.

„Az előrehozott parlamenti választás katasztrofális lenne az országra nézve, ezért várunk önreflexiót a kormánykoalíciótól. Arról tárgyalunk, hogy pontosan milyen formában” - szögezte le Remišová.

A Za ľudí elnöke bírálta Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi minisztert a kisebbségi kormányzással kapcsolatos kijelentése miatt. A miniszter a Denník N-nek adott interjúban azt mondta, készek lennének ketten is kormányozni a Sme rodinával, összesen 70 parlamenti képviselővel. Remišová szerint ez azt jelenti, készek akár az ellenzékkel és a „fasisztákkal” kormányozni. „A parlamenti többséghez 76 szavazat szükséges. Ebben az esetben önvizsgálat helyett kimutatnák, hogy csakis a hatalom érdekli őket. Nagy csalódás” - szögezte le Remišová, hozzátéve, a Za ľudí képviselői joggal frusztráltak amiatt, hogy hogyan működik ez a kormánykoalíció.

Naď úgy reagált, hogy ha a két kisebb koalíciós partner „erőnek-erejével” ki akar lépni, akkor az OĽANO számára nem marad más, mint elfogadni ezt a helyzetet. „Nem kötözhetjük meg őket. Azt pedig nem engedjük, hogy előrehozott választás legyen. De mi köze van a fasisztákhoz egy felelősen viselkedő kormánynak, amely marad, hogy teljesítse a választóknak tett ígéreteit?” - írta a védelmi miniszter.

„Nem szeretnénk kisebbségi kormányt, de bízunk benne, hogy ha így alakul a helyzet, akkor az összes parlamenti képviselő támogatni fogja az emberek számára hasznos javaslatokat. Hiszen éppen ezt ígérték a választás előtt” - tette hozzá Naď.

Az SaS és a Za ľudí kormányátalakítást szeretne elérni, a Sme rodina sem zárta ki ezt. Richard Sulík, az SaS elnöke a kormányfő lecserélésével kapcsolatban is több nyilatkozatot tett. A kormánypártok folytatják az átalakításról szóló tárgyalásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?