Čaputová fogadta Eduard Hegert, a helyreállítási tervről beszéltek

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő csütörtökön az elnöki palotában fogadta Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminisztert. Erről a közösségi hálón tájékoztatott csütörtökön. A találkozó fő témája a helyreállítási terv volt, de érintették az aktuális belpolitikai helyzetet is.

Martin Strižinec elnöki szóvivő elmondta: egy régóta tervezett munkaértekezletre került sor csütörtökön. „Elsősorban a helyreállítási tervről volt szó, amelyet a miniszter bemutatott az államfőnek, de beszéltek az aktuális belpolitikai helyzetről is” – fűzte hozzá.

Heger is azt írta a közösségi hálón, hogy a helyreállítási tervről konzultált Čaputovával. „Az elnök asszony már többször is pozitívan foglalt állást a helyreállítási tervvel kapcsolatban, aminek nagyon örülök” – fűzte hozzá. Az államfő a csütörtöki bejegyzésében üdvözölte a minőségi előrelépést ezen a téren.

A találkozóra egy nappal azután került sor, hogy Čaputová Richard Sulíkkal és Veronika Remišovával, a koalíciós SaS és Za ľudí pártok elnökével tárgyalt a kormányválságról. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását szorgalmazzák.

A koalícióban már hosszabb ideje feszült a viszony. A feszültség a Szputnyik V vakcinák beszerzése után tetőzött, melyről Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő egyezett meg az orosz féllel.

A kormányátalakítással összefüggésben szóba került a személycsere a miniszterelnöki és az egészségügy-miniszteri poszton is. A koalíciós partnerek közül senki sem akarta elárulni, hogy Hegert akarják-e miniszterelnöknek. Abban egyetértettek, hogy az előrehozott választás nem opció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?