Későbbre halasztották a filmfesztivált Karlovy Varyban

Karlovy Vary

A hagyományos június eleje helyett idén augusztus 20. és 28. között rendezik meg a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a nemzetközi filmfesztivált – jelentette be csütörtökön közleményben a fesztivál rendezőbizottsága.

A halasztás oka a koronavírusjárvány, amely immár másodszor zavarta meg a neves rendezvény programját. Tavaly a fesztivált nem tudták megtartani, helyette az egész országban négy napon át vetítették a szemlére kiválasztott alkotásokat. Az őszre tervezett minifesztivál megrendezése pedig meghiúsult.

A fesztivál rendezőbizottsága azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet és a fesztivált úgy rendezhetik meg, hogy az „a lehető legjobban fog hasonlítani a szemle megszokott arculatához”.

„Bízunk abban, hogy az elkövetkező hónapokban olyan mértékűre emelkedik a lakosság beoltása koronavírus-elleni vakcinákkal, ami lehetővé teszi, hogy a fesztivál és a filmvetítések a lehető legbiztonságosabbak legyenek” – jelentette ki Jiří Bartoška, a fesztivál elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?