Március végéig meghosszabbították a korlátozások többségét Németországban

koronavírus Németország

Március 28-ig meghosszabbították Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerda késő este elfogadott megállapodása szerint ugyanakkor elindítanak egy öt szakaszból álló lazítási folyamatot, amelyet a járványhelyzettől függően nagyobb vagy kisebb lendülettel visznek előre.

Amennyiben az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma – 50 alá süllyed, nagyobb lépésekkel lehet haladni, ha 50 és 100 között van, kisebb lazítások jöhetnek.

Hogyha pedig a mutató egymás után három nap 100 felett van, működésbe kell hozni a megállapodásban vészféknek nevezett mechanizmust, ami azt jelenti, hogy vissza kell állítani a lazítási folyamat megindítása előtti összes korlátozást.

Eddig nem az 50, hanem a 35 alatti hétnapi fertőzésgyakoriság volt a  társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét december közepe óta befagyasztó országos zárlat enyhítésének feltétele. Erről Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélés után elmondta, hogy a SARS-CoV-2-tesztelés úgynevezett antigén gyorstesztek tömeges alkalmazására épülő kiterjesztése és az oltási kampány előrehaladása révén nagyobb fertőzésgyakoriság mellett is lehet engedni a védekezési szabályok szigorúságából.

A menetrend szerint az első szakasz a fodrászatok március 1-jei megnyitásával és tartományi szinten bevezetett egyéb lazításokkal már el is kezdődött. A második szakaszban, március 8-tól országszerte megnyithatnak a kertáruházak, kertészetek, virágüzletek és könyvesboltok, a szoros testi kapcsolatot igénylő szolgáltatások területén pedig a fodrászatok után a kozmetikai szalonok és az autósiskolák is kinyithatnak. Ugyancsak  március 8-től két háztartás tagjai közül a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva nemcsak ketten, hanem legfeljebb öten találkozhatnak.

A következő lépésben, 50 alatti hétnapi fertőzésgyakoriság mellett újraindulhat a kiskereskedelmi ágazat, megnyithatnak a múzeumok, állatkertek, botanikus kertek,  legfeljebb tíz ember együtt sportolhat a szabadban. Amennyiben a fertőzésgyakorisági mutató az 50 és 100 közötti sávban van, csak előre egyeztetett időpontban szabad felkeresni üzleteket, múzeumokat, és dokumentálni kell a látogatást, hogy követhető legyen egy esetleges fertőzési láncolat.

Két hét múlva, legkorábban március 23-án, majd újabb két hét elteltével, legkorábban április 5-én kezdődik a negyedik, illetve ötödik szakasz, amelyekben kisebb-nagyobb mértékben enyhítik a zárlatot a vendéglátás, a kultúra és a sport területén, így például kinyithatnak a vendéglők kerthelyiségei és a mozik, színházak, koncerttermek, rendre szigorú fertőzéshigiéniai óvintézkedések mellett.

A védekezés rendszerének további alakításáról március 22-én tanácskoznak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint egyelőre emelkedik a hétnapi fertőzésgyakoriság, és a napi új regisztrált fertőzöttek száma is.

Az intézet csütörtöki kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 11 912 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 11 869-hez képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 64,70. Egy héttel korábban 61,70 volt.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt  2 471 942 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 71 240-re emelkedett Németországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?