Rotterdami tenisztorna – Fucsovics nagy csatában verte Opelkát

Fucsovics Márton

Fucsovics Márton éjszakába nyúló csatában bejutott a második fordulóba az 1,12 millió euró összdíjazású, rotterdami keménypályás férfi tenisztornán.

A hétvégi selejtezőből két győzelemmel főtáblára jutott magyar játékos – aki 59. a világranglistán – hétfőn este az amerikai Reilly Opelkával találkozott, pályafutása során először. A 38. helyen álló michigani óriás a férfi mezőny legmagasabb tagja a maga 211 centiméterével, és főként bombaerős szerváira épít a meccseken.

Az Ahoy csarnok pályáján a tenyeressel hatékonyan irányító ellenfél 2:0-lal kezdett, ám a magyar Davis Kupa-válogatott vezérének rögtön sikerült a lehetetlennek tűnő feladat, és elvette Opelka adogatását (2:2). Innentől néhány ütéses labdamenetekkel jutottak el a rövidítésig, melyben végig Fucsovics volt fölényben, és riválisán egy 230 kilométer/órás ász sem segített.

A folytatásban a nyíregyházi teniszező 3:2-nél két bréklabdát elszalasztott, majd stabil szervajátékokat követően a második játszma is tie-breakbe torkollott. Ebben ezúttal az amerikai volt jobb, így 1 óra 53 perc elteltével – ekkor már éjjel fél egyre járt az idő – jöhetett az utolsó felvonás.

A harmadik szett ugyancsak kevés esélyt tartogatott a fogadóknak, mindketten fegyelmezetten hozták az adogatásokat, miközben a 29 éves magyar játékos hatodszor is hiába próbálta átemelni hatalmas termetű ellenfelét. A mérkőzést lezáró újabb rövidítésben Fucsovics néhány bravúros ütést is bemutatott, s végül 2 óra 50 perc elteltével ő fogadhatta riválisa gratulációját a hálónál.

Fucsovics a nyolcaddöntőben az ötödik kiemelt Roberto Bautista Aguttal (13.) – aki tavaly a rotterdami nyitókörben búcsúztatta őt – vagy a szintén spanyol Alejandro Davidovich Fokinával (51.) találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?