A vélemény szabad?

GYörgyi

Tényleg? Sok mindent megtud az ember a mai világban, még ebben az egy éve tartó házi őrizetben is többet, mint valaha, amikor a saját két lábán kellett elmennie egy-egy információ, vélemény után.

Most, ha akarom, ha nem, betolakszik a lakásba, hiába nem nyitnék ajtót a hívatlan, kéretlen látogatónak, benyomakszik hívatlan, kéretlen véleményével a nappalimba, a konyhámba, a dolgozószobámba, rám erőlteti a saját rögeszméit a telefonom, az e-mail-címem, a közösségi profilom által, s mondhatom ugyan, hogy nem érdekel, nem olvasom el, olyan fondorlatos, hogy kikezdi azokat, akik valami módon értéket képviselnek, s rajtuk keresztül mégiscsak megtalál. Valaha, amikor az embernek a saját két lábán kellett elmennie egy-egy információ, vélemény után, csak szélsőséges esetben, szökőévenként egyszer lehetett találkozni minősíthetetlen megjegyzésekkel, hiszen ott, a helyszínen a véleményező is a saját két lábán, teljes gyönyörében képviseltette magát, úgy meg azért mégiscsak snassz még a legordenárébb számára is odakiabálni mondjuk egy külföldön is elismert írónak, hogy céda, már ha éppen nő az az író, vagy, hogy zsidóbérenc kommunista fasiszta (sic!), ha férfi. Meg szemtől szembe kilátásba helyezni, hogy a kutyának a mijét fogják a postaládájába beletömködni, ugye, az is annyi ember előtt… (tanúk!), nem biztonságos, no.

Önök most, ha kis szerencséjük van, nem is értik, miről beszélek. Nekem meg öklendeznem kell, már a hányingeren is túl vagyok, befognám az orrom, betapasztanám a fülem, le a szemem, de nem tehetem, hiszen a legnagyobb példányszámú itteni magyar lap szerkesztőjeként kötelességem, hogy Önök helyett is kiszagoljam a veszélyt, hogy meghalljam, meglássam, ha valami fenyeget. Hogy jelezni tudjam, vigyázat, repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg. Most éppen Tóth Krisztina van a soron, a Radnóti-díjas, az Illyés Gyula-, Déry Tibor-, Robert Graves-, József Attila-, Vas István-, Gemini-, Szépíró-, Márai Sándor-, Bárka-, Alföld- és még számos, külföldi díjas és ösztöndíjas költő, író, műfordító, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújának birtokosa. Kérdésre válaszolva el találta mondani a véleményét a kötelező olvasmányokról, megnevezve kettőt, melyeket ő nem javasolna a mai gyerekeknek kötelezőként. Lehet vele egyetérteni, meg lehet vitatkozni, lehet gondolni azt is, hogy badarság, amit ő gondol, meg el is lehet gondolkodni rajta, vajon nincsen-e néki valamiben igaza. Csak egyvalamit nem lehetett gondolni előre, és megérteni sem lehet utólag, az pedig, amit ezért a véleményéért kapott. Márpedig, azt gondolnám naivan, irodalomról, oktatási módszertanról, regényekről és írókról nem az alsó tagozatról kimaradt közmunkások vitatkoznak még a legalantasabb közösségi csoportokban sem, hanem legalábbis minimum olvasottsággal rendelkező emberek. Ez esetben helyén való a jelző is: a magyar emberek. Én pedig, aki éppen most töltöttem ki a népszámlálási kérdőívemet, és jelöltem meg rajta, hogy nem csak az anyanyelvem, én magam is magyar vagyok, most, úgy gondolom, joggal öklendezek, mert ki, ha én nem. Hiszen nekem a hazám ez a nyelv, mindegy, hogy hol lakom. Persze, meg tudom én vigasztalni magam, meg tudom vigasztalni Önöket is: erről a sok mocsokról nem a nyelv tehet, erről mi tehetünk, akik használjuk, és akik elhasználják. Meg akik mindezt hagyják. Bár annyi petíciót és szolidaritási nyilatkozatot a világon nem írtak alá, mint amennyit az elmúlt pár évben írók, értelmiségiek, jóérzésű, felelős emberek kezdeményeztek, a hangsúly mégiscsak azokon van, akik hallgatnak, akik szemérmesen félrenéznek inkább, és úgy gondolják, nem az ő dolguk. Miattuk tolódik egyre kijjebb és kijjebb az ingerküszöb, a szóbeli attak után jön tényleg a kutyaszar, az után meg a nehéz kő… Akkor már hiába fogom mondani, hogy én ám szóltam…, időben, nem egyszer. Addig is visszamenekülök a hazámba, Tóth Krisztinához, Kosztolányihoz, Arany Jánoshoz, akinek éppen egy hét múlva lesz a születésnapja, ráadásul március nemcsak a szabadság, hanem a könyv hónapja is még mindig, úgyhogy átadom ezt a helyet is Hegyi Zsuzsának, aki majd a könyvekről mesél csodálatosan, mert neki még vannak vágyai.

Az szabad?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/9. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

De VASÁRNAP olyan sokáig alszik, ameddig csak tud, és amikor felébred, bevesz egy gyógyszert, amitől nemcsak újra elalszik, hanem az ébrenlét minden halvány jele a semmibe lökődik.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet

Érdekes

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?