Túlsúlyos? Vigyázzon, mert a Pfizer vakcinája kevésbé lehet hatékony az ön esetében

elhízás

Az elhízott embereknél a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinája kevésbé lehet hatékony – állítják olasz kutatók.

Olasz kutatók arra jutottak, hogy a beoltott, túlsúlyos egészségügyi dolgozók szervezete fele annyi antitestet termel a második dózis beadását követően, mint az egészséges embereké.

Ebből még ugyan korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de a felfedezés azt is jelentheti, hogy az elhízott személyeknek akár plusz egy adag oltóanyagra is szüksége lehet ezért, hogy megfelelő mértékben védettek legyenek.

Az elhízás egyébként 50 %-al növeli a koronavírusos halálesetek kockázatát, és 113 %-al magasabb az esélye, hogy a túlsúlyos fertőzöttek kórházba kerülnek.

Az elhízott emberek túlnyomó többsége krónikus megbetegedésben szenved: szívbetegség vagy cukorbetegség. Ezáltal eleve a veszélyeztetettek csoportjába tartoznak.

Azt egyébként már korábban tudni lehetett, hogy az influenza elleni védőoltás sem olyan hatékony a túlsúlyos embereknél, mint azoknál, akiknek megfelelő a testtömegindexe. Az olaszok tanulmánya szerint feltehetően ez lehet a helyzet a koronavírus-vakcinák esetében is.

A római Istituti Fisioterapici Ospitalieri vezető kutatója, Aldo Venuti, és kollégái az antitestek mennyiségét figyelték meg 248 egészségügyi dolgozónál, miután megkapták a második dózist a Pfizer-vakcinából.

A második adag után 7 nappal 99.5 %-uk szervezetében felfedezték az antitesteket. Az immunválasz sokkal erősebb volt azoknál, akik korábban felépültek a betegségből. Az elhízott embereknél viszont csak feleannyi antitest termelődött.

A kutató ezek az információk hatással lehetnek az oltási tervekre vonatkozóan. Ha egy átfogóbb tanulmány is megerősíti az állításaikat, akkor a túlsúlyos emberek akár egy extra dózist is kaphatnának a jövőben, hogy megfelelően védettek legyenek.

(bl, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?