A kormány elfogadta a szakértők javaslatait

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő Facebook-bejegyzésben tájékoztatott arról, hogy a vasárnapi kormányülésen sikerült elfogadtatnia a szakértőkkel közösen kidolgozott javaslatait.

„Nagyon örülök, és remélem, hogy a közös javaslataink segítenek a változás elérésében” – írta Matovič a bejegyzésben.

A szakértőkkel közösen kidolgozott, a kormány által is jóváhagyott legfőbb intézkedések tehát a következők:

– Március 8-tól az üzlethelyiségekben és a tömegközlekedési eszközökön, március 15-től pedig minden beltérben kötelező lesz az FFP2-es típusú védőmaszk viselése. Az intézkedés alól kivételt élveznek a gyerekek, akik továbbra is szájmaszkot hordhatnak.

– Hetente 500, véletlenszerűen kiválasztott mintán vizsgálják meg, milyen arányban van jelen a brit, illetve a dél-afrikai vírusmutáció az országban.

– A javaslatok célja, hogy a következő három hétben csökkenjen a járvány intenzitása. Ha ez sem válik be, március 21-ét követően lezárják az országot, leállítják a gyártást, valamint a jelenleginél is szigorúbban korlátozzák majd a lakosok mozgását.

– Az aktuális járványügyi helyzetet szem előtt tartva frissítik a Covid-automatát és az ország oltási stratégiáját.

– Az óvodások és az alapiskolák alsó tagozatos diákjai közül csak azok látogathatják az intézményt, akiknek szülei nem tudnak otthonról dolgozni. A diákokat és az alkalmazottakat heti két alkalommal tesztelik.

– A koronavírus-pozitív személyek ezentúl kizárólag orvoshoz vagy gyógyszertárba mehetnek, boltba nem.

– A kijárási korlátozás alóli mentesség csak reggel 5.00 óra és este 20.00 között érvényes, este nyolctól hajnal egy óráig csak sürgős munkavégzés, illetve orvosi ellátás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.

– Csak a saját járásunkon belül utazhatunk a természetbe, más járásokba nem.

– Anyagi támogatást kapnak azok, akik karanténba kerülnek. Az intézkedés célja, hogy motiválják a karanténkötelezettség betartását, amelyet gyakrabban és szigorúbban ellenőriznek majd. Nő a járványügyi betegjárulék és az ápolási díj összege.

– Az intelligens karantén bevezetése április végétől.

– Szigorítják a határellenőrzéseket, az ingázóknak 72 óránál nem régebbi tesztet kell felmutatniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?