Új szükségállapot kihirdetésére szólították fel a Babiš-kormányt

Andrej Babiš

Elutasította a cseh parlamenti alsóház pénteken a kormány javaslatát a koronavírus-járvány miatti jelenlegi szükségállapot meghosszabbítására. A képviselők ugyanakkor egy másik, az ellenzék által előterjesztett határozatban arra szólították fel a kormányt, hogy haladéktalanul hirdessen ki új szükségállapotot.

A szükségállapotra azért van szükség, mert a kormány által csütörtökön jelzett, minden eddiginél szigorúbb járványellenes óvintézkedések egy részét csak rendkívüli jogrendben lehet érvényesíteni. Az óvintézkedéseket a kormány a folyamatosan romló járványhelyzet miatt kényszerül elfogadni.

Andrej Babiš miniszterelnök bejelentette, hogy a parlamenti alsóház ülése után azonnal összehívja a kormányt, és kihirdetik az új szükségállapotot.

A kormány és az ellenzék között jogi vita van arról, hogy a regionális elöljárók kezdeményezésére két hete kihirdetett, szombaton éjfélkor lejáró szükségállapot összhangban van-e az alkotmánnyal. Andrej Babiš azt állítja, hogy igen, míg az ellenzék azt, hogy nem. A parlamenti felsőház több mint harminc tagja és néhány ismert jogász már a múlt héten beadvánnyal fordult az alkotmánybírósághoz, hogy döntse el a vitát.

A pénteki parlamenti alsóházi szavazás érdekessége, hogy az ellenzék javaslatát az új szükségállapot kihirdetésére a kormánykoalíció több képviselője is támogatta.

A kormány a már nyilvánosságra hozott elképzelések szerint hétfőtől kezdve három hétre betiltaná a lakosság szabad mozgását az egyes járások között, teljesen bezárnák az iskolákat (jelenleg is csak az elsősök és a másodikosok járnak iskolába), az óvodákat és a még nyitva tartó üzletek egy részét is.

Az iparvállalatok működését nem fogják korlátozni, de minden munkahelyen kötelező lesz a legalább FFP2-es kategóriájú maszk viselése. Minden munkahely saját maga fogja tesztelni alkalmazottait, az állam havi négy tesztet fizet a cégeknek – egy tesztre és alkalmazottra 60 koronát.

Az új óvintézkedéseket várhatóan már a cseh kormány péntek esti ülésén véglegesítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?