A kritikus szlovákiai járványhelyzet is téma volt az uniós videokonferencián

EU-csúcs k
Pozsony |

A kritikus szlovákiai járványhelyzet, a Covid-19 tanúsítványok bevezetése, illetve a határellenőrzés szigorítása is szóba került az uniós vezetők videokonferenciáján, amelyre február 25-én és 26-án került sor. Szlovákiát Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő képviselte. 

A szlovák kormányfő segítséget kért a többi tagállamtól, konkrétan a vakcinakölcsönzést vagy az egészségügyi alkalmazottak kiküldését említette. Egyben köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek már kifejezték a szolidaritásukat a Szlovákiával.

„A súlyos szlovákiai járványhelyzet a fertőzőbb brit mutáció terjedésének eredménye, amely ellen a kemény lockdown sem elég hatékony. Egyedül a vakcinázásban reménykedhetünk. Ami az EMA-t illeti, hatékonyabbá kell tennünk az új vakcinák engedélyeztetési eljárását, emellett pedig meg kell gyorsítanunk a biztonságos és hatékony védőoltások gyártását és terjesztését” – állapította meg Matovič. Üdvözölte az Európai Bizottság kezdeményezését, hogy az egyes országokban növeljék a szekvenálási kapacitást, ami nemcsak az új variánsok időben történő azonosítását tenné lehetővé, hanem segítene a vakcinákat is hozzáigazítani az új mutációkhoz.

A videokonferencián megállapodás született arról is, hogy tovább dolgoznak a közös európai Covid-19 tanúsítványok előkészítésén. A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta: ilyen tanúsítvánnyal nemcsak a beoltottak rendelkezhetnek majd, hiszen ezek tájékoztatni fognak az elvégzett tesztekről és arról is, ha valaki már átesett a Covid-19 betegségen. „Nem a diszkrimináció eszközéről van tehát szó, hanem egy bürokrácia csökkentésére szolgáló eszközről, amely segít igazolni, hogy betartjuk a különféle óvintézkedéseket” – fűzte hozzá.

A videokonferencia keretében arról is szó esett, hogy bizonyos tagállamok nemrég szigorították a határellenőrzéseket. Részben Szlovákia nyomására a vezetők elfogadtak egy közös nyilatkozatot, melynek értelmében az óvintézkedések elfogadásakor figyelembe kell venni az arányosság és a megkülönböztetésmentesség elvét, illetve biztosítani kell az áruk zökkenőmentes áramlását és az egységes uniós piac működését is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?