Virulógus: nem lehet tudni, mennyire véd az oltás a vírusmutációk ellen

koronavírus-vakcina

Egyelőre nem lehet tudni, mennyire hatékonyak a védőoltások a koronavírus mutációi ellen. Egyes tanulmányok arra utalnak, hogy a dél-afrikai és a brazil mutáció ellen kevésbé védenek a vakcinák – közölte Boris Klempa, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAS) Orvostudományi Központja Virológiai Intézetének munkatársa a Három kérdés a koronavírusról című videóban.

„Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy még ha kisebb is a hatékonyságuk a dél-afrikai vagy a brazil mutáció ellen, a súlyos betegség kialakulásának megelőzésére alkalmasak az oltások" - mondta Klempa.

Norbert Žilka, a Szlovák Tudományos Akadémia Neuroimmunológiai Intézetének igazgatója a videóban azt mondja, mindegyik vakcina ugyanazzal a céllal készült. „Ellátják a szervezetet a vírus genetikai információival, amelyet azután a sejtek olyan fehérjévé alakítanak, amely a vírus felszínén található, amit azután felismer az immunrendszer" – mondta Žilka.

A tudományos akadémia nemrég tájékoztató kampányt indított a közösségi hálón, hetente kétszer tesz közzé rövid videót Három kérdés a koronavírusról címmel, amelyben a tudósok megválaszolják a járvánnyal és az oltással kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?