Megmenekült a Gömöri Hírlap

Gömöri Hírlap
Rimaszombat |

Egy kompromisszumos megoldásnak köszönhetően nem függeszti fel a Gömöri Hírlap kiadását a rimaszombati képviselő-testület.

Miután a képviselő-testület keddi ülésének első felében megszavazták a városban létesítendő ipari park alatti földterületek eladását az államnak, a tanácskozás vagyonjogi kérdésekkel és a város költségvetésének módosításával folytatódott. A legnagyobb vita a város által kiadott Gömöri Hírlap –Gemerské Zvesti körül alakult ki.

Felfüggesztenék a lapot

A Merjünk gyorsítani (Odvážme sa zrýchliť) frakciójának a büdzsére vonatkozó módosító javaslatát Michal Demeter képviselő vázolta. Ez egyebek mellett a városi fakitermelés csökkentésével, a városi napok, a gömöri vásár és a városi hivatal költségvetésének csökkentésével számolt. A frakció képviselői javasolták a fizetések megfelezését is, a fennmaradó összegből a városi kultúrházba vennének új székeket. A spórolás jegyében megszüntetnék a Turisztikai Információs Központot, és az általa végzett feladatokat elosztanák a kultúrház és a Városi Galéria között. Ugyanezen okra hivatkozva javasolták a Gömöri Hírlap kiadásának felfüggesztését is. Hamar kiderült azonban, hogy a költségcsökkentésen kívül más oka is van a Gömöri Hírlap megszüntetését célzó javaslatnak.

Elfogultság és cenzúra

Roman Vaľo, a Merjünk gyorsítani frakciójának vezetője azon véleményének adott hangot, hogy a lap elfogult, a polgármester szócsöveként működik és nem, vagy csak késve jelenteti meg a többi képviselő reakcióját. Konkrét példaként Jozef Šimko polgármester újévi köszöntő cikkét hozta fel, mely szerinte oldalakon keresztül támadta a Merjünk gyorsítani frakcióját. Mikor Vaľóék szerették volna közölni válaszreakciójukat a lapban, a szerkesztők azt csak jelentős késéssel voltak hajlandók megjelentetni, azzal a kifogással érveltek, hogy a polgármester reagálni akart a cikkre, de nem volt rá ideje. Vaľo véleményét megerősítette Jaroslav Matzenauer képviselő is, aki szerint a törvény és az újság szabályzata is sérült, mikor nem kaptak jogot a válaszreakcióra.

Kompromisszum

A Gömöri Hírlap védelmében Juhász Péter és Cziprusz Zoltán képviselő lépett fel. Juhász elismerte, hogy a periodikummal kapcsolatos kifogásoknak van alapja, de leszögezte, hogy a kiadás leállítását nem tartja jó ötletnek, mert az utolsó magyar, illetve kétnyelvű regionális lapról van szó a városban. Cziprusz Zoltán is jelezte, ő sem szavazhat a kiadás felfüggesztése mellett, mivel fontosnak tartja a lap megőrzését. Úgy véli, a lap elleni támadás mögött nemcsak gazdasági, hanem politikai érdekek is húzódnak (a polgármester és a Merjünk gyorsítani frakciója közötti „hidegháborúˮ), de erre nem az a megoldás, hogy leállítják az egészet. Mindkét képviselő kompromisszumot javasolt, ami végül meg is született. Ennek értelmében a Gömöri Hírlap ugyan megmarad, de a jelenlegi kétheti megjelenés helyett csak havonta egyszer, csökkentett példányszámban (9000 helyett 3000) jelenik meg a jövőben. Emellett megszűnik a lap kihordása is, a város bizonyos pontjain (pl. a városi hivatalban) lesz elérhető.

Ennyit lehetett elérni

Juhász Péter lapunknak elmondta, megérti, miért verte ki a biztosítékot a képviselő-testület egy részénél a Gömöri Hírlap működése. „Egy város által fizetett periodikum nem működhet egyoldalúan. Alapvető dolog, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni a véleménynyilvánításra. Úgy gondolom, magyar emberként és magyar képviselőként kötelességem volt megtenni mindent azért, hogy egy magyar periodikum ne szűnjön meg, de a becsület azt kívánja, hogy úgy működjön, ahogy kellene.ˮ Juhász szerint a helyzet lehetőséget teremt az újragondolásra is. „Ebből a helyzetből ezt lehetett kihozniˮ– zárta. Cziprusz Zoltán is örül, hogy sikerült megmenteni a lapot, de a jelenlegi megoldást nem tartja véglegesnek: „Több szempontot kell figyelembe venni. Mondjuk ki, itt arról van szó, hogy az egyik oldalnak van egy médiabirodalma, és mindenki mást el akar hallgattatni.ˮ Cziprusz is elismerte, hogy a Gömöri Hírlappal nincs minden rendben, de ő úgy véli, a képviselők gond nélkül megjeleníthetik benne az ellenvéleményüket. Komoly problémának tartja ugyanakkor, hogy a lap szerkesztőbizottsága két éve nem ült össze, holott szerinte ez megelőzhetné a felmerült konfliktusokat.

Roman Vaľo képviselő az Új Szónak elmondta, reméli, a lap régi jó hírneve még visszaállítható. „Nagyon negatív tapasztalataink voltak az elmúlt időszakban azzal, ahogy a város vezetése beleszól a cikkek megjelenítésebe, az objektivitásukba, sőt, a szerkesztésébe is. Ez egy normális demokratikus közösségben nem így működik, talán Észak-Koreában igenˮ – mondta Vaľo, aki állítja, két évig harcolt a lap fenntartásáért a frakcióban és csak ezek a tapasztalatok adták meg a lökést, hogy a kiadás felfüggesztése mellé álljon. Ennek ellenére örül a kompromisszumnak: „A Gömöri Hírlapnak egy információs periodikumnak kell lennie, nem pedig olyan újságnak, ahol a város adófizetőinek pénzéből a polgármester és a városi hivatal elöljárója egyoldalú nézetei jelennek megˮ – zárta.

A Cziprusz Zoltán által említett médiabirodalom kapcsán elmondta: nem ért egyet azzal, hogy a Merjünk gyorsítani klubjának mediális túlsúlya lenne, szerinte a Rimava.sk, amire Cziprusz célozhatott, bárki cikkeit megjelenteti és többször kritizálta az ő frakciójukat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?