A szakértők tárgyalnak, a miniszterek vitáznak

Richard Sulík és Marek Krajčí
Pozsony |

Amíg a szakértők a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről tárgyaltak, addig a koalícióban újabb konfliktus alakult ki. A vita tárgyát ezúttal Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter posztja képezte. A járványhelyzet eközben tovább romlik, ezt bizonyítják a Covid-automata adatai is.

A miniszterek újabb konfliktusa abból indult, hogy a koalíciós partnerek közül többen is jelezték, Marek Krajčínak személyes felelősséget kellene vállalnia a járványhelyzet alakulásáért, ennek pedig a legkézenfekvőbb megnyilvánulása a lemondás lenne. Andrea Letanovská, a Za ľudí parlamenti képviselője és az egészségügyi bizottság tagja korábban már többször is utalt arra, hogy Krajčínak el kellene hagynia a miniszteri posztot, a bírálókhoz pedig már Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszer is csatlakozott. Az SaS vezetője saját elmondása szerint felajánlotta Matovičnak a tárca irányítását, a gazdasági minisztériumot pedig párttársára, Ján Oravecre bízná.

„Hajlandó lettem volna átvenni a tárcát, mert az egészségügyi minisztérium hibái igencsak szemmel láthatók, és sajnos sok van belőlük. Vállaltam volna a felelősséget a teljes egészségügyért és a koronavírus miatti helyzetért, de a kormányfő elutasította az ajánlatom”

– mondta a gazdasági miniszter.

Sulík

Krajčí a leváltásával kapcsolatban azt mondta, a koalíciós partnereinek törekvései elszomorítják. Hozzátette: továbbra is élvezi a miniszterelnök és a pártja támogatását, így „nem futamodik meg a csatatérről”.

Nem javul a helyzet

A szakértők eközben arról egyeztettek, hogyan javítsanak a rendkívül aggasztó járványügyi helyzeten. Több tudós a szigorúbb határzár mellett érvelt, de felmerült a Covid-automata esetleges módosítása is. A miniszterelnök a találkozó megszervezése előtt azt mondta, hogy az ország járványkezelési stratégiája az utóbbi hetekben nem vált be, legyen szó akár a karácsonyi intézkedésekről, a szigorú lockdownról, vagy éppen a Covid-automatáról. A módosításokat Vladimír Krčméry infektológus és Pavol Čekan biokémikus sem zárta ki.

Mindenesetre az egészségügyi minisztérium ismertette a legújabb járványügyi adatokat, és azt is, hogy ezek a jövő héttől milyen változásokat eredményeznek az automata működésében. Ami az országos statisztikát illeti, Szlovákia továbbra is a fekete, vagyis a legsúlyosabb fázisban található. A mutatók az előző héthez képest tovább romlottak: a fertőzöttek heti átlaga 4793-ról 5089-re nőtt, a kórházban kezelt személyek száma pedig jelenleg 3936-on van. A reprodukciós szám 1 és 1,1 között mozog, a három mutató közül ez az egyetlen, ami még nem teljesíti a fekete fázis kritériumait. A bordó fázisba való átlépéshez – és ezzel együtt az intézkedések lazításához – az kellene, hogy a heti esetszám 4000, a kórházban kezelt személyek száma pedig 3000 alá csökkenjen.

Több a fekete régió

Emellett a regionális térképen is romlott a helyzet: előző héten még 19 fekete besorolású járás volt, most már 20 van, a piros besorolású járások száma pedig (ahol a járványhelyzet kedvezőbb volt) 10-ről 6-ra csökkent. 

térkép
Érdekes

A járások besorolása

  • A fekete (legrosszabb besorolású) járások: Báni, Gyetvai, Dunaszerdahelyi, Galántai, Galgóci, Illavai, Turócszentmártoni, Vágújhelyi, Simonyi, Pöstyéni, Vágbesztercei, Nagyrőcei, Rozsnyói, Vágsellyei, Trencséni, Nagyszombati, Stubnyafürdői, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zólyomi.
  • A piros (legjobb besorolású járások): Késmárki, Námesztói, Ólublói, Sztropkói, Felsővízközi, Turdossini.
  • A többi járás bordó besorolást kapott.

A feketével jelölt járásokban továbbra sem nyithatnak ki az iskolák, a munkába járáshoz egy 7 napnál nem régebbi teszteredmény szükséges, az itt élők pedig csakis a járáson belül mehetnek a természetbe. A bordó járásokban az iskolanyitás a helyi közegészségügyi hivatal és a polgármester döntésén múlik, munkába járás esetén itt is kérhetik a 7 napnál nem régebbi tanúsítványt, a járásban lakók azonban utazhatnak más járásokba is természetlátogatás céljából. A piros járásokban nincs szükség engedélyre az oktatási intézmények nyitásához, a munkába járáshoz pedig elég egy 14 napnál nem régebbi teszteredmény is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?