Elmaradt a nagy utazás

TASR/AP

Sok mindent elvett tőlünk a világjárvány, ezek közül sokak számára az utazás lehetőségének elvesztése az egyik legfájóbb. A nagy utazás többségünk számára lehetetlen, most már a helyi szupermarket felkeresése is egzotikus kalandnak számít.

Nem meglepő, hogy a Turisztikai Világszervezet az elmúlt évet a nemzetközi idegenforgalom történelmi mélypontjának kiáltotta ki. 2020-ban a külföldi turizmus 75 százalékkal csökkent, ami egymilliárd utazó „eltűnését” jelenti. Másképpen fogalmazta: globális szinten ennyire kevés utazó utoljára 1990-ben volt. Ennek persze jelentős pénzügyi hatása van, az elmúlt évben 1,3 billió dollár értékű idegenforgalmi bevétel veszett el. Ez legalább 100 millió munkahelyet veszélyeztet világszerte, és ezek többsége kis- és középvállalkozásokban található.

A visszaesés a világ minden táját érinti, a koronavírus senkit sem kímél. A legrosszabbul talán mégis Ázsia járt, amely a külföldi látogatók 84 százalékát vesztette el. Ezzel szemben Európa 70 százalékos visszaesése szinte üdítőnek tűnhet. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy volt egy rövid életű nyári nyitás, ennek ellenére Európa is 500 millió látogatót vesztett. Azonban a visszaesés mégis a fejlődő országokat érinti a legjobban, ahol helyettesíthetetlen munkahelyek milliói szűntek meg. Az indonéziai Bali szigetének üres strandjai napjaink idegenforgalmának szimbólumai, a máskor turistákkal teli szigeten ma szinte lehetetlen külföldi látogatót találni. Az indonéz kormány mindet megtesz az idegenforgalom újraindításáért, de ez most kilátástalan küzdelemnek tűnik.

Szlovákia ugyan korántsem tartozik a nemzetközi idegenforgalom bástyái közé, de nálunk is munkahelyek tízezrei vannak ebben az ágazatban. A hazai idegenforgalmi érdekképviseleti szervezet szerint 2020-ban körülbelül 30 ezer ember vesztette el állását az idegenforgalomban, és a kijárási korlátozások hosszabb fenntartása további munkahelyek ezreit veszélyezteti. A belföldi turizmus ugyan valamelyest enyhítette tavaly nyáron a bevételkiesést, de ősszel a szállodák, panziók ismét bezártak, és a sípályák is üresek maradtak.

Az eKasa-rendszerből származó adatok szerint a vendéglátóipar bevételei alig érik el a normális idők harmadát, a szállásadók bevételei pedig szinte teljesen eltűntek. A kormány az idegenforgalom számára ugyan külön támogatási rendszert készített elő, de az igazi segítséget az idegenforgalom újraéledése jelentené.

Egy fekete zónába tartozó járásból szemlélve most ez nagyon távolinak tűnik, és a bizonytalanság nemzetközi szinten is nagy. A Turisztikai Világszervezet által megkérdezett idegenforgalmi szakemberek 2021-ben ugyan várnak bizonyos fokú javulást, de a többség szerint a nemzetközi idegenforgalom legkorábban 2023-ban éri el a világjárvány előtti szintet. A jövő ugyan elhozza az oltási igazolványokat és a repülőtereken elvégzett gyorsteszteket, de eltart, amíg ismét nyugodt szívvel utazunk egzotikus tájakra. Többségünk számára a nagy utazás idén is elmarad, ami viszont jó hír lehet a hazai idegenforgalomnak. A tavaszi szezon ugyan már elveszettnek tűnik, de a nyári tarthatja a lelket az idegenfogalomból élőkben. Akkora már a lakosság nagy része remélhetőleg megkapja a védőoltását, és legalább a belföldi utazás visszatérhet az életünkbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?