Nem tudni, hogy korábban kapnak-e oltást a bolti eladók

A Kereskedelmi Szövetség követelte az eladók mielőbbi beoltását, mondván: a vásárlókkal közvetlen kapcsolatba kerülő eladók esetében hatalmas a fertőzés veszélye ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium nem tervezi, hogy a bolti eladókat előrébb sorolja az oltásra kijelölt csoportok sorrendjében, közölte lapunkkal a tárca.

A minisztérium ezzel a Kereskedelmi Szövetség (Zväz obchodu SR) hétfői felhívására reagált, amelyben a szervezet azt kérte, hogy az eladók kapjanak elsőbbséget az oltásban, hiszen a munkájuk során nagyon sok emberrel találkoznak. Az egészségügyi minisztérium a kérdésben a lapunknak küldött állásfoglalásában azt írja, hogy az érintettek megértését kéri, hiszen először a 85 és 75 év feletti korosztályokat oltják be. Az oltási sorrendet az egészségügyi minisztérium rendelete határozza meg.

„Az érintett munkavállalók, a tárca érvényes rendelete szerint a koruk, esetleg egészségi állapotuk alapján kerülhetnek be a jelenleg oltandó csoportokba, a többiekre pedig a széles populáció átoltásakor kerül sor”

– írja a bolti eladókról az egészségügyi minisztérium. Hozzáteszik, hogy a széles körű oltási kampányra a nyári hónapokban kerülhet sor. Az oktatási minisztérium közbenjárására a pedagógusok nagy részét soron kívül beoltották.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter kedden este azonban már arról beszélt, hogy a bolti eladókat az orosz Szputnyik V-vakcinával lehetne beoltani. A klinikai vizsgálatok harmadik fázisának keretében oltanák be az érdeklődőket az orosz Szputnyik V-vakcinával, ha nem sikerülne regisztrálni az oltóanyagot – mondta Krajčí. A tárcavezető azt mondta, az 55 évesnél fiatalabb bolti eladók is elsőbbséget élvezhetnének az AstraZeneca vakcina beadásánál.

A Kereskedelmi Szövetség azt is kérte, hogy szigorú higiéniai feltételek mellett a jelenleg bezárt boltok mindegyike kinyithasson. Most ugyanis főleg az élelmiszerboltok, a drogériák és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva. Az egészségügyi tárca azonban ezt is elutasítja. „A súlyos epidemiológiai és kórházi helyzetre való tekintettel nem látunk a korlátozások enyhítésére lehetőséget” – írták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?