Premier League – A tervek szerint májusban visszatérhetnek a nézők

üres lelátó

Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentése szerint májusban visszatérhetnek a stadionokba a futballszurkolók.

Johnson hétfő este azt mondta, a terv szerint május 17. után engednének be szurkolókat a létesítményekbe, így a Premier League utolsó, május 23-i fordulójában tíz csapat is nézők előtt fogadhatná ellenfelét.

Az alacsonyabb osztályú ligák május 9-én zárulnak, ugyanakkor a feljutásért zajló rájátszást már a helyszínen is figyelemmel követhetnék a drukkerek. Az FA Kupa döntője még zárt kapus lenne, mert azt május 15-én rendezik.

A kormány tervei szerint a nagyobb kültéri létesítményekbe 10 ezer ember mehet majd be, a kisebbekbe pedig négyezer, vagy a teljes befogadóképesség maximum fele. A fedett csarnokok esetében ezer fő, vagy ugyancsak a teljes befogadóképesség maximum fele lesz a limit.

A sportesemények és egyéb szórakoztató programok esetében legkorábban június 21-től oldhatják fel teljesen a korlátozó intézkedéseket. Eszerint az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság utolsó londoni csoportmeccse (Anglia-Csehország, június 22.), valamint a torna végjátéka, a két elődöntő és a finálé már a telt házas Wembley Stadionban lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?