Változatlanul romlanak a járvány mutatói Csehországban

koronavírus Csehország

Változatlanul tovább romlanak a koronavírus-járvány mutatói Csehországban. A kormány ezért pénteken este elhalasztotta az üzletek korábban hétfőre jelzett megnyitását és megkérdőjeleződött az iskolák március elsejére tervezett részleges megnyitása is.

A cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt kimutatásokból kitűnik, hogy pénteken 6366-ra emelkedett a kórházban kezelt betegek száma, közülük 1290 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Mindkét szám néhány napja újra emelkedik, akárcsak a járvány terjedését mutató reprodukciós szám. Pénteken ez a korábbi 1,09-ről 1,19-re nőtt, ami egyértelműen jelzi, hogy a járvány terjedése gyorsulóban van. A járvány tavaly márciusi kitörése óta elhunytak száma már meghaladja a 19 ezret. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg több mint százezer.

A kórházi helyzet néhány járásban kezd drámaivá válni, mert egyre több kórház ágyhiánnyal, illetve képesített személyzethiánnyal küszködik. Már napok óta tele van a chebi, a sokolovi és a trutnovi járási kórház, és a betegeket ezekből a lezárt járásokból más kórházakba kell szállítani. Naponta 15-20 emberről van szó. A kelet-csehországi chrudimi kórház pedig bejelentette, hogy az új betegeket már csak az intézmény folyosóin tudják elhelyezni.

Felmerült az is, hogy mérlegelik a tornatermek átalakításának a lehetőségét is ideiglenes kórházteremmé. Ezt Jan Blatný szakminiszter közölte pénteken este a közszolgálati televízióban. Blatný bejelentette, hogy keddtől kezdődően a tömegközlekedési eszközökben, egészségügyi intézményekben és az üzletekben már nem elég az egyszerű arcmaszkok viselése, hanem legalább FFP2 légzésvédőt kell használni. Ezeket a légzésvédőket a kormány korábbi rendelete szerint jelenleg áfa nélkül kell árulni az országban. Sajtójelentések szerint a jobb légzésvédők iránti kereslet azonnal megkétszereződött-megháromszorozódott.  

Folytatódik az oltási program is, naponta mintegy 15 ezer embert oltanak be, kizárólag az EU-ban jóváhagyott vakcinákkal. Eddig mintegy 540 ezer ember kapott vakcinát, mintegy 200 ezren már a második adagot is. Az oltás gyorsabb tempóját a vakcinahiány akadályozza.

Vezető cseh politikusok ismételten felhívták a lakosság figyelmét, hogy tartsák be a kihirdetett óvintézkedéseket, mert ez az alapja a kór elleni sikeres küzdelemnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?