Bajnokok Ligája – Kikapott Portóban a Juventus, előnyt szerzett Sevillában a Dortmund

Bajnokok Ligája – Kikapott Portóban a Juventus, előnyt szerzett Sevillában a Dortmund

A Juventus 2–1-re kikapott Portóban szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, míg a Borussia Dortmund Sevillában nagy lépést tett a továbbjutás felé 3–2-es sikerével.

Portóban az olasz csapat védelmi hibája után villámgyorsan vezetést szerzett a házigazda, ráadásul a hátul bizonytalan torinóiak bő fél óra után sérülés miatt elvesztették Giorgio Chiellinit. A második játékrészben is rögtön betalált a legutóbbi négy mérkőzésén nyeretlen FC Porto, ám a hajrában faragott a különbségből a Juventus, amelynek javára a ráadás utolsó percében gyanús szituációban nem ítélt 11-est a játékvezető.

Sevillában a sorozatban nyolc győztes tétmérkőzésnél járó spanyol együttes vendégeként a Dortmund – a duplázó és egy gólpasszt is kiosztó Erling Haaland jóvoltából – szerzett előnyt. A 20 esztendős norvég csatár eddigi 13 BL-meccsén 18 találatnál jár, ez korábban senkinek sem sikerült a sorozatban.

A visszavágókat március 9-én játsszák majd.

Érdekes

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

FC Porto (portugál)–Juventus (olasz) 2–1 (1–0)

gól: Taremi (2.), Marega (46.), illetve Chiesa (82.)

Sevilla (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 2–3 (1–3)

g.: Suso (7.), L. de Jong (84.), illetve Dahoud (19.), Haaland (27., 43.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?